Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 8. kötet (Budapest, 1938)

98 Hiteljog 1039. egyáltalán lehetséges és önmagának ellentmondó volna minden oly magyarázat, mely az indokolás tartalmából azt következtetné, hogy a törvény felmondás útján való megszüntetést ír elő oly díjfizetési kötelezettség tekintetében, mely bírói úton nem érvényesíthető. Az tehát, hogy az Indokolás és ezzel egybehangzóan a törvény „az első biztosítási időszakot követő valamely időszak" díja tekintetében kitűzhető utólagos teljesítési időről beszél, nem enged arra következtetést, hogy a törvény általában az első biztosítási időszakot követő bármely időszak díja tekintetében kíván akként rendelkezni, hogy annak felhívás és utólagos teljesítési idő kitűzése ellenére való meg nem fizetése a szerződés felmondásával egyenértékű, hanem csak azokra az esetekre vonatkozóan, melyekben a szerződés és ezzel együtt a díjfizetési kötelezettség felmondás útján való megszüntetésének helye és értelme van és amelyek körét a törvény a 9. §. 3. bekezdésében kifejezetten meg is jelölte. 5. A törvénynek a kifejtettektől eltérő értelmezését egyébként gyakorlati szempontok sem tennék indokolttá. A szerződő fél ugyanis azzal, hogy nem fizetett meg az életbiztosítási szerződés valamelyik folytatólagos időszakára járó oly díjtartozást, mely a fennálló szabályok szerint bírói úton nem érvényesíthető, a jogértelmezés szabályai szerint már minden kétséget kizáróan kifejezte a szerződés megszüntetésére irányuló szándékát. Ha tehát ehhez még fizetésre való felhívás és utólagos teljesítési határidő kitűzése kívántatnék meg, az adósnak az az eljárása, hogy fizetést ezután sem teljesít, nem jelentene sem egyebet, sem többet. Ez ugyancsak egy ráutaló tény volna, mely az előbbit, — a felhívás nélkül való nem fizetést, — gyakorlatilag szükségtelenül megismételné. Mindezek mellett a m. kir. Kúriához érkezett észrevételek szerint a törvény közel 10 éves élettartama alatt a biztosítók és a velük szerződő felek a m. kir. Kúria állandó gyakorlatához igazodtak és az említett észrevételek szerint az a gyakorlati élet szempontjából is helyesnek és célszerűnek mutatkozott. Sőt az volna célszerűtlen, ha különösen rövidebb, esetleg egyhavi időszakok esetén a biztosítók a felhívó levelek nagy tömegének elküldésével, a szerződő felek pedig különösen csekélyebb díjak esetében aránytalanná váló költséggel terheltetnének. Az életbiztosítási szerződésnek felni-