Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)

76 Magánjog 927. vagy másrészt, amelyek jogszabályon alapulnak s amelyek az esetben, ha a telekkönyvben feltüntetve vannak, bizonyos jog­hatályt gyakorolhatnak (b. pont). Egyéb tételes jogszabály hiányában az állandó bírói gyakorlat a Tkr. 104. §-ának a rendelkezéseit, a forgalmi élet követelmé­nyeinek tekintetbe vételével mindig úgy értelmezte és akként al­kalmazta, hogy annak alapján, a tulajdonos beleegyezésével a telekkönyvbe feljegyzett jogszabályba nem ütköző, jogügyleten vagy helyi szabályrendeleten alapuló olyan kötelmi jellegű nyil­vánkönyvi jogot érintő tényt vagy jogviszonyt tartalmazó tulajdon­jogi korlátozást is, amely a tulajdonos jogutódára is kihatott s amelynek a fel­jegyzését a közérdek, a közérdekű helyi szabályrendelet s az ingatlan forgalom biztonságának a megvédése és ezzel kapcsola­tosan még az is indokolttá tette, hogy a későbbi jogszerzők az in­gatlanra vonatkozó telekkönyvi jogokat érintő jogviszonyokat, a telekkönyvből határozottan megállapíthassák. Az adott esetben a folyamodó a tulajdonos beleegyezésével a másodbíróság helyes megállapítása szerint közérdekű és jogsza­bályon alapuló, a későbbi jogszerzők rendelkezési jogát érintő, tehát a fenti követelményeknek megfelelő tulajdoni korlátozás fel­jegyzését kérte. E kérelmet a másodbíróság teljesítette, minthogy pedig a kifejtettek szerint a kérelem teljesítésének sem telekkönyvi, sem anyagjogi akadálya nincs, a m. kir. Kúria a másodbíróságnak közérdekű jogorvoslattal megtámadott végzését helybenhagyta. 927. szám. Nem telek- Az ingatlan eladója, ha a vevővel szemben a tehermentesítésre könyvi tulaj- kötelezve van, az eladott ingatlanra bekebelezett jelzálogjog elenyész­donos is te esetében annak kitörlése végett a Tkr. 155. §-a értelmében pert indíthat indíthat, bár már nem telekkönyvi tulajdonos, törlési pert. E. H. 1931. évi március hó 18-án. P. V. 8132/1928. szám. El­nök: Hutás József kir. kúriai tanácselnök. Előadó: Beck Károly kir. kúriai bíró. Tényvázlat: A jelzálogjoggal biztosított kölcsön személyes adósa eladta ingatlanát és mivel az ingatlan vevőivel szemben

Next

/
Oldalképek
Tartalom