Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)
sz. Telekkönyv 75 Ami viszont az Építésügyi Szabályzat 6. §-ában említett feltételeket illeti: a Tkr. 131. §-a helyes értelmezés szerint nem azt mondja ki, hogy a feltétel csak úgy kerülhet a telekkönyvbe, ha attól valamely tkvi jog szerzése, tartama vagy elenyészése függ, hanem csak imperative előírja, hogyha az okiratból ily természetű feltétel megállapítható, ez a bejegyzésben világosan (erre irányuló kérelem hiányában is) kifejezendő. A kikötött feltétel tehát nemcsak akkor jegyezhető fel, ha az előbbi bekezdésben írt esetek fennforognak, hanem akkor is, midőn a kikötött feltétel általában, mint a tulajdonjog korlátozása jelentkezik. Midőn végül a kir. törvényszék megállapítja, hogy az Építésügyi Szabályzat egyes szakaszait a mindenkori viszonyoknak megfelelően módosító vagy kiegészítő rendelkezések is az elől említett átruházott hatáskörben hozattak, s azok egyébként is a m. kir. belügyminiszter által tudomásul vétettek, s hogy a telekkönyvi hatóságok több mint 32 éve állandóan és következetesen feljegyezték a székesfőváros kikötéseit: a kifejtettek alapján az elsőbíróság elutasító végzését megváltoztatta. A m. kir. Kúria a másodbíróság végzését helybenhagyta. Indokolás: A telekkönyvi rendtartás külön-külön fejezetben határozza meg azt, hogy a telekkönyvi bekebelezések és előjegyzéseknek és a telekkönyvi feljegyzéseknek minő tárgyai lehetnek. Éspedig amig a Tkr. VII. fejezetében felvett 63. §-a csupán a bejegyzés tárgyául szolgálható tulajdon és korlátolt dologi jogok tekintetében tartalmaz rendelkezéseket, addig a Tkr. XI. fejezete alá tartozó 104. §-a — összhangban a Tkr. 52. §-ának d. pontjába foglalt utasítással, — a feljegyzés tárgyainak körét a dologjog keretébe nem tartozó különböző jellegű tények és jogviszonyokra is kiterjeszti. Ugyanis a Tkr. felhívott 104. §-a a telekkönyvi feljegyzések tárgyait általánosságban is olyképen jelöli meg, hogy „a tkvi feljegyzések tárgyát oly viszonyok és tények képezik" : amelyek egyrészt a tkvi érdekelt személyekre vonatkoznak s a tkvi bejegyzésekre akkor is joghatállyal bírnak, ha a telekkönyvben feljegyezve nincsenek is (a. pont),