Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)

sz. Házassági jog. 25 gyógykezelés alatt „hysteria traumatica" kórjelzéssel és a kórházi értesítés szerint akkor gyógyultan bocsáttatott el. Ezt követőleg a peresfelek 1922. évi augusztus hó 5-ike tájáig együtt éltek, amikor az alperes feje megbillent, de nem esett össze, azonban a felperes értesítése nélkül eltávozott s csak mintegy három hónap múlva tért vissza, azt mondván, hogy szolgálni volt. Ekkor látszott rajta, hogy beteg és ismét — minden közlés nélkül — eltávozott s azóta a peresfelek külön éltek. Nem vitás továbbá az sem, hogy az alperes testvérei által 1923. évi december 18-án megindított perben az alperes az 1924. évi április hó 3-án kelt ítélettel az 1877 : XX. tc. 28. §. a., pontja alapján eskór okából gondnokság alá helyeztetett. Az ítélet 1924. évi május 31-én tétetett közzé. II. A felperes által 1924. évi szeptember hó 27-én folyamatba tett e megtámadási perben (H. T. 55. §.) ügydöntő tényállásként az nyert megállapítást, hogy az alperes eskóros elmezavarban szenved, amely nála 1919. évi január vagy február havában (tehát a házasság megkötése előtt 2Va évvel) tört ki, s azóta és jelenleg is fennáll. A fellebbezési bíróság helyesen emelte ki, hogy az nem ügydöntő, hogy a felperes az alperesnek a háborúban szerzettnek állított betegségéről tudott, hanem az ügydöntő az, hogy a betegség gyógyíthatatlansága mikor jutott tudomására. A fellebbezési bíróság e részben azt állapította meg, hogy a felperes az alperes betegségének gyógyíthatatlan voltáról csak 1924. évi szeptember havában szerzett tudomást, amidőn a H. T. 77. §. a., pontja alapján való bontó per megindítására megbízást adott, azonban a megbízott ügyvéd az alperes gyógyíthatatlan betegségéről, mint a bontó per lefolytatását gátló körülményről értesítette. Az alperes ezt a ténymegállapítást azon az alapon támadja, hogy ez a bizonyítási anyaggal ellentétben iratellenesen nyert megállapítást és hogy nincs kellően megindokolva. Ez a támadás nem helytálló. A fellebbezési bíróság ugyanis tényként állapította meg, hogy a felperes a házasság megkötése után az alperest orvossal kezeltette, ezt követően 1922. évi májusában már klinikai kezelés alá adta és hogy a klinikai orvos azt mondotta, hogy az alperes meg fog gyógyulni, azonban a gondnokság alá helyezési perben az