Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)

Jogi személyek. 17 hagyása miatt a felperessel szemben érvénytelenné teszi, ha az utólagos jóváhagyás elmaradt és meg nem szerezhető. 3. Hogy a t—i rendház utólagos hozzájáruló nyilatkozatot tett volna, az alperes sem állítja. A jóváhagyás utólagos megtörténtének igazolására alkalmas cselekmények (konkludens tények) gyanánt az elsőbíróság a követ­kezőket fogadta el: a) Az F'/. jelű keltétől 7 év, a G'l. jelű keltétől 5 év telt el a kereset megindításáig (1930. III/31-ig). A mellőzött faktorok­nak az alapszerződés módosításáról tudniok kellett. A felperes a kormányhatóság segítségét is kikérte. Az ügyben parlamenti fel­szólalás is történt és így az ügy a nyilvánosság elé került. A bér­megállapítási eljárás és a vételár megállapítása iránti eljárásban szükségessé vált szakértői szemle is kellett, hogy figyelmüket felhívja az ügyre. A szemle a t—i apátság tudomása nélkül nem is volt volna foganatosítható. b) A felperes a bért a jelzett időktől fogva az újabban meg­állapított összegben és módon felvette és elfogadta. Azonban: 1.) Az említett eljárások és szemle még az F/. jelű létrejötte előtt történtek. És így nem lényegesek. Ezekből csak arról lehetett tudomásuk, hogy a korona időközi romlása követ­keztében előállott aránytalanság a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között a kiküszöbölés és egyensúlyba helyezés útján van. 2. A keresetnek pedig csak 5, illetve 7 év múlva megindí­tása megítélésében nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a t—i apátságot, illetve e rendház konventjét önálló kereseti jog nem illette, bár az ő beleegyezésének hiánya miatt maradt az ügylet függőben; hogy az alperes — bár tudnia kellett a fentebb kifejtettek értelmében arról, hogy a rendi statútumok miféle korlátokat állítot­tak fel — az utólagos jóváhagyás megadását sem kérte; hogy a felperes — bár a fentebbiek értelmében a bérösszeg nagyságára tekintettel az apostoli Szentszék hozzájárulásának a szüksége nem látszik megállapíthatónak — jóhiszeműen találhatta szükségesnek vagy legalább célszerűnek a Szentszék megkérdezését és az apostoli Szentszék válasza csak az 1929. évi január hó 21-én kelt 4) R/2 jelűben adatott meg azzal, hogy a Szentszék az F. és G. jelű megállapodásokat nem hagyja jóvá; 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom