Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 2. kötet (Budapest, 1929)

sz. Végrendeleti öröklés 73 rendeletnek felolvasását, hanem annak román nyelven történt megmagyarázását tanúsítják. A bizonyítási eljárás során úgy a felolvasás, mint a megmagyarázása ténye bizonyíttatott. Felperes jogi álláspontja szerint örökhagyónak írásbeli magánvégrendeleté alakilag érvénytelen; mert abból a felolvasás tényének bizonyítása ki nem tűnik és ezt az alaki hiányt a megértelmezés tényének tanúsítása nem pótolhatja* A harmadbíróság az alsóbíróságokkal megegyezően a másodbíróság ítéletéből átvett indokokból a végrendelet érvényességét megállapította és ehhez képest felperest keresetével elutasította. Határozat: A m. kir. Kúria a másodbíróság ítéletét helybenhagyja; mert az eredetiben bemutatott végrendelet tartalmából megállapítható, hogy a törvény által az írásbeli magánvégrendeletre nézve meghatározott érvényességi alaki kellékek betartattak; a felolvasása tanúsításának elmulasztása, a jelen esetben, a végrendeletnek érvénytelenítésére okul nem szolgálhat, mert a végrendelkező és a tanuk nagyobb része által nem értett magyar nyelven szerkesztett végrendelet felolvasása céltalan lett volna, és azt teljesen pótolja a végrendeletnek román nyelven történt megértelmezése, amely megértelmezés, hogy nem felelt volna meg a végrendelet tartalmának, felperes nem is állította, és mert annak megtörténte a végrendeletből kitűnik. 253. szám. A végrendelkezés helyének és időpontjának kitétele érvényességi Végrendelet kelléke az írásbeli magánvégrendeletnek, hiánya a végrendelet érvény- kelte, telenségét eredményezi. E. H. 1894. november 6-án, 6814/1893. F. sz. Elnök: Halmos Endre kir. kúriai tanácselnök. Előadó: Bene Kálmán kir. kúriai bíró. Tényvázlat: A végrendeleti tanuk vallomása szerint az örökhagyó által 1888. évi október hó 20. vagy 21. napján tett írásbeli magánvégrendelet érvényessége azon az alapon támadtatott meg, mert azon a végrendelkezés helyének és időpontjának kitétele hiányzott. Az elsőbíróság a végrendeletet érvényesnek nyilvánította, mert a keltezés hiánya a megsemmisítésre indokot nem képez, minthogy az 1876: XVI. t.-c. 7. §-a csak a kelet kitételének szükségét határozza meg és így ez a hiány más módon, nevezetesen tanuk vallomásával pótolható.