Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 2. kötet (Budapest, 1929)

68 Magánjog 248. annak tartalmát a végrendelet magyar szövegéből meg nem állapíthatja. E szerint örökhagyónak végrendelete az idézett törvény 4. §-ában megszabott alaki kelléket nélkülözi és mint ilyen érvénytelen. 248. szám. Ha a végrendelkező az okirat nyelvét nem érti, a tanuk közül legalább kettőnek az okirat nyelvét ismernie kell. Érvényes az írásbeli végrendelet, ha a végrendelkező nem is érti az okirat nyelvét, de a végrendelet tartalmát az írni és olvasni tudó tanuk egyike a végrendelkező és a többi tanuk által értett nyelven megértelmezte. Ezen kellék fennforgásának nem kell a végrendeletből kitűnni, hanem végrendeleti tanuk vallomásával is bizonyítható. Ilyen esetben hites tolmács alkalmazása nem érvényességi kellék. E. H. 1910. október 27-én 3089/1910. P. sz. Elnök: Günther Antal a kir. Kúria elnöke. Előadó: Szalay Tamás a kir. Kúriához kisegítőül beosztott ítélőtáblai bíró. Tényvázlat: A bunyevác anyanyelvű, írástudatlan örökhagyónak magyar nyelven felvett végrendelete az 1876 : XVI. t.-c. 6. §-ában meghatározott anyagi kellékekkel el van látva és abban nemcsak annak felolvasása, hanem a bunyevác nyelven történt megérteimezése is tanúsítva van. A bizonyítási eljárás eredménye szerint a végrendeleti tanuk úgy az örökhagyó által használt bunyevác nyelvet, mint az okirat nyelvét, a magyart értették. A végrendelet érvényessége azon az alapon lett megtámadva, hogy az összes végrendeleti tanuk az okirat nyelvét nem beszélték; és hogy másrészt a bunyevácul beszélő örökhagyóval a végrendelet nem magyar, hanem bunyevác nyelven volt volna felveendő; és hogy végül a végrendelet felvételénél hites tolmács nem alkalmaztatott. Az alsóbíróságoknak felperest keresetével elutasító ítéletét a harmadbíróság az első, illetve másodbíróság ítéletében felhozott indokokból helybenhagyta. Határozat: A m. kir. Kúria a másodbíróság ítéletét helybenhagyja, mert az 1876 : XVI. t.-c. 4. §-ának abból a rendelkezéséből, hogy ha a végrendelkező írni és olvasni nem tud, a tanuk közül legalább kettőnek írni és olvasni kell tudnia, az állandó joggyakorlat azt a további jogszabályt állapította meg, mely szerint olyan esetben, ha a végrendelkező az okirat nyelvét nem érti, a tanuk közül legalább kettőnek az okirat nyelvét ismerniök kell; és