Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 2. kötet (Budapest, 1929)

128 Magánjog 283. az ő javára végrendelkezett, azt kérte, hogy a hagyaték az örök­hagyó által készített, neki megőrzés végett átadott, de nála vélet­lenül elveszett végrendelet alapján kizárólag neki adassék át. Az alsóbíróságok az alperesi védekezés mellőzésével a kere­setnek helyt adva, az örökhagyó hagyatékában a törvényes örök­lés rendjét állapították meg: mert az írásbeli végrendelet fel nem mutattatott, és illetve az alperes előadása szerint eltévedt, s így végrendeleti okirat hiányá­ban, mely az írásbeli végrendeletalkotásának nélkülözhetetlen kelléke, sem a végrendelet tartalma, sem az érvényességi kellékek megtar­tása meg nem állapítható és illetve tanuk által nem bizonyítható; minélfogva annak, hogy örökhagyó hagyatékában a végrendeleti öröklés rendje állapíttassák meg, helye nincs. Határozat: A m. kir. Kúria a másodbíróság ítéletét helyben­hagyja. Indokok: Alperes azt adta elő, hogy örökhagyó szóbeli vég­rendeletet tett, és őt nevezte általános örökösül, majd ismét, hogy a végrendelet írásbeli volt s azt az örökhagyó megőrzés végett neki adta át, azonban a végrendelet nála eltévelyedett, de az el­veszett végrendeleti okirat tartalmát és érvényességét a végrendel­kezésnél jelen volt tanukkal és saját esküjével kívánja bizonyítani és ez alapon kérte az örökhagyó hagyatékára végrendeleti öröklési jogát megállapítani. A másodbíróság alperes ezen igényét helyesen mellőzte; mert írásbeli végrendelet létezése s annak tartalma és érvé­nyessége a dolog természeténél fogva rendszerint magával a vég­rendeleti okirattal bizonyítandó; és habár egyáltalában kizártnak nem tekinthető, hogy a végrendeleti okirat elveszése esetében a véletlen elveszés ténye, s a végrendeleti okirat tartalma és a tör­vényes kellékeknek megfelelő szabályossága más perrendszerü bizo­nyítékokkal bizonyíttassék; mindazonáltal jelen esetben a végrende­leti okirat hiányának a végrendeleti tanuk vallomásával való pótlása, illetve a tanuk vallomásai alapján annak megállapítása, hogy az örökhagyó érvényes írásbeli végrendeletet hagyott hátra, helyt nem foghat, mivel alperes a végrendeleti okirat elveszésének körülmé­nyeit sem adta elő, s azonfelül a kihallgatott végrendeleti tanuk mindannyian jogügyekben járatlan, az írásbeli végrendelet törvényes alaki kellékeit nem ismerő, sőt részben írástudatlan személyek;

Next

/
Oldalképek
Tartalom