Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 2. kötet (Budapest, 1929)

118 Magánjog 277. vagyonra vonatkozólag az elsősorban megnevezett örökös útján az utóörökösök kijelölésének egymásután következő egész sorozatát foglalja magában, az utóörökös nevezése pedig magában foglalja azt is, hogy az örökséget birtokában tartó örökös azt el nem idegenítheti, hanem az teljes épségben, ama feltétel beálltával, melyhez az utóöröklési jog kötve van, a kijelölt utóörökösökre száll át, minek önként folyó következménye az is, hogy az örökölt vagyon meg nem terhelhető; örökhagyó tehát eme rendelkezésével a hazai jogunkban hitbizományi helyettesítés néven ismert intézményt célozta érvényesíteni az I. r. alperestől és felperestől leszármazó törvényes fiutódok korelsőbbség szerint következő egész sorozatára kiterjedéssel. Habár az örökhagyó vagyonáról szabadon rendelkezhetik s ebben csakis az utána törvényes öröklésre hivatottak kötelesrésze által van korlátozva, mégis kifejlődött joggyakorlatunk a valóságos hitbizomány intézményén kívül a vagyonnak hosszabb időn át való megkötöttségét nem engedi meg, hanem azt a közvetlen utód birtoklása idejére korlátozza, s így az ezután következő jogutód, vagyis az első utóörökös az örökséget már mint teljesen szabad vagyont kapja meg, miből folyólag, amint az első utóörökösre nézve az utóöröklési jog megnyílik, az örökölt vagyon minden eddigi korlátozás alól felszabadul, s a további utóörökösök öröklési joga megszűnik, az eme további utóörökösök kijelölésére és utóöröklési jogaira vonatkozólag fennálló bárminemű intézkedés hatálytalanná és semmissé válik. A joggyakorlatunkban kifejlődött eme tiltó rendelkezés következtében örökhagyónak végrendelete 12. pontjának harmadik bekezdésében kifejezett akarata tehát teljes egészében végre nem hajtható. A végrendeletet teljes egészében vizsgálva és kutatva örökhagyó akaratát, való az a felperesi előadás, hogy örökhagyónak akarata a hitbizományul kijelölt vagyont illetőleg nem a hitbizományi helyettesítésnek a joggyakorlatunkban kifejlődött fenti s csupán egyfokú utóöröklésre terjedő intézményére irányul s nem arra, hogy a vagyon már az első utóörökös birtokában az általa megszabott korlátozásoktól menten, teljesen szabad vagyonná váljék, hanem azt célozta, hogy az a vagyon az általa kijelölt utóörökösök birtokában és használatában mindaddig a maga egészében fenntartassák és lekötve maradjon, ameddig a kijelölt utóörökösök közül csak egy is életben van.