Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 1. kötet (Budapest, 1918)

132 Magánjog 64. oldalú önkényes felbontása esetére magát 50.000 kor. kötbér fize­tésére kötelezte; minthogy pedig a szerződésben foglalt meg­állapodás ellenére az alperes 1902. évi április havában a felperes beleegyezése nélkül vidéki színpadokon fellépett, 1902. évi június 2-ik napján pedig a felpereshez intézett levelében a szerződést felmondotta és a Magyar Színháznál működését tényleg megszün­tette, annáfogva a szerződési kikötés alapján a kötbér követel­hetővé vált. Ezzel szemben az alperes a kereset ellen azzal védekezett, hogy vele szemben az A) alatti szerződésnek a kötbérre vonat­kozó rendelkezése érvénytelen, mert ő a szerződéshez kiskorú­ságában járult hozzá, annak tehát joghatálya csak akkor volt volna, ha a szerződés gyámhatóságilag jóváhagyatik, már pedig az be nem következett. A szerződési kikötés érvénytelenségére alapított kifogásnak nincs megállható alapja; mert az 1877 : XX. t.-c. 3. §-a értel­mében a kiskorúak saját keresményük fellett szabadon rendel­kezhetnek ; mihez képest keresményük szerzése tárgyában rend­szerint szerződést is köthetnek és ezt a szerződést keresményükre terjedhető hatállyal kötbér kikötésével is megerősíthetik. [iskorú szer- 64- s™™­zodőképes- ^ kiskorú által, habár keresményéből vett sorsjegyre esett S<^6' nyeremény nem eredménye a kiskorú munkájának, vagy szolgála­tának, s a véletlen szerencse útján nyert ilyen vagyon felett a kiskorút az 1877 : XX. t.-c. 3. §-a alapján a rendelkezési jog nem illeti. E. H. 1908. évi szeptember hó 11-én 25/1908. V. sz. Elnök: Végh János kir. kúriai biró. Előadó : Wettstein Gyula kir. kúriai biró. Tény vázlat: Az 1882. évi február 24-én született kiskorú P. B. az 1903. év folyamán a XII. sorsjáték IV. osztályának húzására szóló Vs sorjegyet vásárolt az alperestől és a sorsjegy 1903. évi augusztus 11-én kihúzatott 9000 kor. ráeső nyereménnyel. A nyere­mény követelhetésének joga vitássá válván, alperes és a kisk. P. B. között egyesség létesült, mely szerint utóbbnevezett a 9000 korona helyett 4000 korona kifizetésével megelégedett. P. F., mint a kiskorú P. B. törvényes képviselője kere-

Next

/
Oldalképek
Tartalom