Vadász Lajos (szerk.): Magánjogi törvénykönyvünk és élő tételes jogunk, 1. kötet. Személyi-, családi- és dologi jog (Budapest, 1929)
tokát, köröket stb.) létesíthetnek olyan helyeken, ahol az anyaegyesületnek legalább húsz tagja állandó lakással bír. A fiókegyesületek külön alapszabályokat nem alkothatnak, hanem csakis az anyaegyesület láttamozott alapszabályai szerint működhetnek. Megalakulásuk az illetékes törvényhatóság első tisztviselőjéhez tudomásvétel végett bejelentendő. A bejelentéshez mellékelni kell: a) az alakuló ülésről felvett és a jelenlövők névsorát is magában foglaló jegyzőkönyv eredeti és a képviseletre hivatott szervek által hitelesített három másolati példányát; b) az alapítók foglalkozását és lakhelyét feltüntető teljes névsorának három példányéit; c) az anyaegyesületnek a fiókegyesület megalakulásához történt hozzájárulását igazoló beleegyezését; d) az anyaegyesület érvényben levő láttamozott alapszabályainak három példányát. A fiókegyesületek csakis a tudomásvétel közlése után alakulhatnak meg véglegesen é)s tulajdonképeni működésüket is akkor kezdhetik meg. A fiókegyesületek az anyaegyesület központjának határozatait és utasításait a láttamozott alapszabályok keretén belül követni tartoznak. Működésük felfüggesztését vagy feloszlatásukat az anyaegyesület nem rendelheti el, de e rendelet I. részének 19. pontjában említett esetekben a vizsgálat a működés felfüggesztése vagy a feloszlás elrendelésének céljából hozzám indokolt előterjesztést tehet. Az alapszabályok erre vonatkozó rendelkezésének szigorú betartás mellett történendő önkéntes feloszlás tudomásulvétel végett hozzám ugyancsak az illetékes törvényhatóság első tisztviselője útján bejelentendő. Ez esetben, nemkülönben a hatósági feloszlatás esetében a fiókegyesület mindennemű cselekvő és szenvedő vagyona az anyaegyesületre száll át. Ez a rendelkezés természetesen nem alkalmazható abban az esetben, ha a hatóság magát az anyaegyesületet is feloszlatja, mert ebben az esetben a fiókegyesületek az anyaegyesülettel együtt szintén feloszlatandók. IV. rész. A kérelmek hatósági véleményezése. A törvényhatóságok első tisztviselői a hozzájuk benyújtott kérelmeket a fentieknek megfelelően alaposan átvizsgálni és amennyiben azok nem felelnének meg az e rendelet I., II., III. részeiben megkívánt általános feltétteleknek, erről az érdekelt egyesületek vezetőségét rövid úton értesíteni tartoznak, éspedig annak megjegyzése mellett, hogy a szükséges pótlások hiányában a kérelmeket érdemleges tárgyalás nélkül fogom elutasítani. A törvényhatóságok első tisztviselői az alapszabályláttamozási ügyek felterjesztése alkalmával a kérelem érdemi részét illetőleg is részletes véleményüket kötelesek nyilvánítani és ebben különösen ki kell arra is terjeszkedniük, hogy az új egyesület alakulása közérdekből indokolt és szükséges-e vagy pedig nem. Végül felhívom még (alispán, polgármester) úr figyelmét arra a körülményre, hogy a fentebb idézett 5479—1914. M. E. sz. rendelettel felállított általános tilalom folytán hivatali elődöm 1508—1875. B. M. — 50 —