Vadász Lajos (szerk.): Magánjogi törvénykönyvünk és élő tételes jogunk, 1. kötet. Személyi-, családi- és dologi jog (Budapest, 1929)
vonatkozó rendeletek és a kifejlődött gyakorlat által megkívánt legalsó mértéknek és a legnagyobb részükből még a legelemibb kellékek, is hiányoznak. Igen természetes, hogy a minduntalan tapasztalt hiányok csak felesleges munkaszaporulatot idéznek elő ős ezáltal lényegesen meglassítják a kérelmek érdemi elintézését. Annak nyomaékos hangsúlyozása mellett, hogy kivételes engedélyezési jogommal továbbra is csak rendkívül méltánylást érdemlő közérdekű indokok fennforgása esetén szándékozom élni, a fenti szempontokból érdem/eges tárgyalásra alkalmasnak itélt egyesületek alapszabályainak felülvizsgálatánál minduntalan előfordult és fentvázolt nehézségek kiküszöbölése, az eljárás egyöntötüsítese és gyorsítása céljából, tájékozás végett az alábbiakban közlöm azokat az általános elveket, illetőleg szervezeti alaki kellékeket, amelyeket a joggyakorlat minden egyesületi alapszabálytól megkíván. Már most közlöm, hogy alábbi rendelkezéseimet figyelmen kivül hagyó kérvényeket, azok érdemleges elbírálása nélkül, jelen rendeletemre hivatkozással vissza fogom utasítani. I. rész. Az alapszabályok általános kellékei. /. Fejezet: általános rendelkezések. 1. Az egyesület címe, székhelye, működési területe, hivatalos nyelve, pecsétje, jelvénye. (Magyarország címerének használatához — bár stilizált alakban is — az 1883:XVIII. t.-c. rendelkezései szerint a m. kir. miniszterelnök előzetes enkedélye szükséges.) 2. Az egyesület célja. (Lényegesen különböző célú egyesületek közös alapszabállyal nem alakíthatók.) 3. A cé)l elérésére szolgáló eszközök pontos megjelölése. 4. Az egyesületi vagyonra vonatkozó rendelkezések. Az alapvagyonra, az esetleges alapok létesítésére, az egyes intézmények fenntartási összegeinek forrásaira, a tőkésítésre, a tőke gyümölcsöző elhelyezésőre, vagyis általában az egyesületi vagyon kezelésére vonatkozó rendelkezések. 5. A tagok osztályozása. (Alapító, rendes, tiszteletbeli, pártoló, ifjúsági, működő tag stb.) 6. A tagok felvételének általános kellékeire vonatkozó rendelkezések. Mindennemű egyesület tagjai sorába csakis magyar állampolgárt vehet fel. A külföldiek kizárólag tudományos, vagy irodalmi egyesületek tiszteleti tagjai lehetnek a belügyminiszter engedélyétől feltételezetten. Kiskorúak csakis szülői, illetőleg gyámi, vagy törvényes képviselői beleegyezés mellett, iskolai fegyelem alatt állók pedig egyáltalán nem vehetők fel tagokul. Ez alól a tilalom alól kivételt képeznek a sportegyesületek és a kimondottan ifjúsági egyesületek, amelyek kötelékébe a 18 évet betöltött ifjak felvételéhez szülői stb. beleegyezés nem szükséges; az iskolai fegyelem alatt álló tanulók pedig igazgatói engedély mellett szintén felvehetők. * I *, //. Fejezet: a tagokról. 7. A felvétel módozatainak megjelölése. — 45— 0§gP£