Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)
244 ez a nap pedig csakis a kiutalványozó végzés keltének napja lehet; mert a törvény 201. §-a szerint az utalványozás a fizetésnek egyik módja lévén, ezzel ugyanegy jogi tekintet alá esik és ebből folyóan abban az esetben, ha a fizetés utalványozással eszközöltetik, a fizetés napjának a kiutalványozó végzés keltének napja tekintendő; ettől eltérő más gyakorlat pedig a törvény rendelkezésének meg nem felelhet; mert akár a kiutalványozó végzés jogerőre emelkedésének vagy akármely más nap vétetnék annak a határnapnak, ameddig a sornapja, akár annak letétet kezelő kir. adóhivatallal való közlésének napja, rendi végzésben meghatározott kamatok a hitelező részére utalványozandók, azok az utalványozó biró által biztosan és határozott összegben előre kiszámíthatók nem volnának, mivel a most jelzett napok egyikét sem lehet biztosan előre tudni és megállapítani, és igy nem is lehetne a kiutalványozó végzést a 201. §. értelmében meghozni, mert ennek rendelkezése a kifizetendő egész összegnek meghatározását, tehát a kamatoknak is pontos kiszámítását feltételezi. E szerint azt, hogyí a kérdéses kamatok csak a kiutalványozó végzés kelte napjáig utalványoztassanak, nem csak a törvényből levont okszerű következtetés, de a czélszerüség is indokolja. Igaz ugyan, hogy a vételárból kielégitést nyerő jelzálogos hitelezők érdekeinek legjobban megfelelne a kamatoknak egészen a tényleges fizetés, pénzfelvétel napjáig való utalványozása és hogy a hitelezők azáltal, hogy a sorrendi végzésben meghatározott kamatot csak a kiutalványozó végzés kelte; és nem a pénzfelvétel napjáig kapják meg, bizonyos kamatveszteséget szenvednek, mert az államkincstár az 1882. évi 22021. számú i. m. rendelet szerint a kiutalványozó végzés kelte napjától annak jogerőre emelkedésén tul még csak további 8 napig fizet a kiutalványozott összeg után letéti kamatot, az pedig a sorrendi végzésben meghatározottnál rendesen alacsonyabb kamatláb szerint jár; a kamat különbözetből származó ez a veszteség azonban jelentékeny nem lehet, mert a kiutalványozó végzések tapasztalás szerint már csak ritka esetben támadtatnak meg jogorvoslattal és igy rendszerint csak rövidebb időről, vagyis napokról lehet csak szó a kiutalványozó végzés meghozásától a pénzfelvételig; amennyiben pedig a felosztandó vételár nagyobb összegből áll és a (kielégítendő egyes követelések is nagyobb összegeket képviselnek, melyeknél a kamat külömbözet a hitelezőnek már néhány nap alatt is jelentékeny veszteséget okozhatna, módjában áll a bíróságnak ily fontoesetben a 201. §. végpontja szerint a kifizetést kir. közjegyző által eszközöltetni, mely esetben a hitelezőket kamat veszteség nem érheti, mert a sorrendi végzésben meghatározott kamatokat egész a kifizetés napjáig megkapják. Kelt Pozsonyban, a kir. itélő-táblának 1901. évi május hó 14-én tartott polgári teljes ülésében. Hitelesíttetett az 1901. évi május hó 29-én tartott polgári teljes ülésben. = 1559/1901. eln. sz. A jelen kir. ítélőtáblai döntvényben foglalt határozat a kir. Curiának az 1890 : XXV. t.-cz. 13. §-a alapján 1901. évi okt. 25-én tartott polgári teljes ülésében hozott és 1901. évi november hó 22-én hitelesített XIII. számú döntvényével megváltoztatott és kimondatott, hogy a kérdéses kamat a jogosítottat az utalványozó végzésnek a letéthivatalba való megérkezése napjáig illeti.