Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)

159 valóvá teszi, — s az ezzel járó költséggel a feleket czéltalanul terheli. Visszásságok merülhetnek fel különösen a törvény némely intézkedéseire való tekintettel az ezekből folyó esetekben; igy a 123. §. szerint a birói határozatba becsúszott hiba kijavítását elrendelő s a 124. §. szerint a kiegészítési kérelmet elutasító végzés ellen felfolyamodásnak van helye. Az ily végzések némely esetben nem lesznek felülvizsgálhatók anélkül, hogy a felülvizsgáló bíróság az alaphatározat helyességének vizsgálatába is ne bocsátkozzék. Ha már most a felső biró az ítélőbíró álláspontjától eltérő álláspontra helyezkedik s ennek határozatában kifejezést ad, — ez a mellett, hogy az alsó biró által már végérvényesen eldöntött kérdésre gyakorlati jelentőséggel bírni nem fog, az igazságszolgáltatás iránti bizalmat a sok esetben utolsó fokban itélő alsó biró Ítélkezésében való megnyugvást megingatni alkalmas. Felette visszás volna, ha a 162. §. 3-ik bekezdésében jelzett esetekben a mulasztás következményeinek kimondását megtagadó, tehát az ügynek ujabbi, illetve további tárgyalását eredményező végzés az 54. §-hoz képest felfolyamodással megtámadható volna olyan perben is, amelyben a mulasztás következményeként hozott s a meg nem jelent felet esetleg az 54. §. ellenére elmarasztaló, tehát sokkal fontosabb és súlyosabb jogkövetkezményekkel járó ítélet jogorvoslattal meg nem támadhatóHasonlókép visszásnak tűnik fel, hogy az értékmegállapitás végett külön eljárást kelljen lefolytatni a végből, hogy megállapítható legyen, hogy valamely mellékkérdésben beadott felfolyamodás felett a kir. Curia, vagy a kir." Ítélőtábla határozzon-e ? olyan perben, amelyben a per érdemében itélő bíróságoknak a pertárgy értékének ismeretére szükségük nincs. (1893: XVIII. t.-cz. 182. §.) Ezekből okszerűen azt kell következtetni, hogy a törvényhozónak nem lehetett szándékában a per mellékkérdéseiben több fokú felebbvitelt engedni, mint ahányat a per érdemére nézve engedett, — s valamint nem lehet kétséges, hogy a kir. Ítélőtáblának, mint felülvizsgálati bíróságnak határozata ellen nincs további jogorvoslatnak helye még olyan esetben sem, midőn határozata nem valamely felebbezési bírósági határozat felülvizsgálásának eredménye, hanem midőn az, mint a 150. §. esetében — első fokú határozat jellegével bir, — ugy nem lehet további jogorvoslatot engedni a kir. törvényszékek végzései ellen azokban a perekben, melyekben a törvényszékek az ügy érdemében végleg ítélnek. Ez az elv határozott kifejezést is nyer a törvény 214. §-ának 4-ik bekezdésében — a törvény 126. §-ának 2-ik bekezdésében említett perekre nézve. De ugyanazon elv kifolyásának kell tekinteni a 214. §-ban az 1881. évi LIX. t.-cz. 52. §-ára való hivatkozással s az 1893. évi XVIII. t.-czikknek 129. és 184. §-aiban foglalt s az 1881. évi