Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)

155 olyan alaptalannak találta, miszerint őt a perköltség megfize­tésére is kötelezte, mégis keresete alaptalanságának ilyen meg­állapítása mellett, az Ítélet ellen további felebbezéssel élt. Ez az ellenvetés még azért sem foghat helyt, mert ha az 1881 :LIX. t.-cz. 48. §-a alapján joga van a nyertes félnek a végrehajtást a kereset, vagy viszonkereset főtárgyára, tehát minden esetben nagyobb értékre kieszközölni, nincs ok, miért tagadtassék meg ez a jog a kisebb értékű perköltségre vonat­kozóan. De amint a végrehajtás elkerülését, sőt a visszvégrehajtást is a per főtárgyára, a nagyobb értékre nézve biztosithatja a vesz­tes fél az 1881 : LX. t.-cz. 41. és 42. §§-aiban meghatározott eljárással, ép ugy biztosithatja azt a kisebb értékű perköltségre vonatkozóan is. Mindezeket tehát egybevetve ki kellett mondani, hogy «ren­des perekben» olyan másodbiróilag helybenhagyott elsőbirósági Ítélet alapján, mely Ítéletben a felperes keresetével elutasittatott és a perköltség megfizetésére köteleztetett, az alperes kérelmére, az 1881 :LIX. t.-cz. 48. §-a és az 18S1:LX. t:-cz: 1: §-nak b) pontja értelmében a végrehajtás elrendelendő. Kelt Debreczenben, a kir. Ítélőtáblának, 1901. évi novem­ber hó 4-én tartott polgári teljes ülésében. Hitelesíttetett az 1901. (évi november hó 18-án tartott polgári teljes ülésben. = 307/1902 .eln. sz. A jelen kir. Ítélőtáblai döntvényben foglalt hatá­rozat a kir. Curiának az 1890:XXV. t.-cz. 13. §-a alapján 1902. jan. 17-én tartott polgári teljes ülésében hozott és 1902. febr. 18-án hitelesített XIV. sz. döntvényével megerősíttetett. 8. szám. (Tulajdonjogi előjegyzés törlése jelzálogos hitelező kérelmére.) Az a jelzálogos hitelező, aki a bekebelezett telekkönyvi tulajdonos ellen a telekkönyvi rendtartás 75. §-ának megfelelően csak olyan feltétellel nyert zálogjogot, hogy zálogjogának ha­tálya csupán az adósa ellen előzően eszközölt tulajdonjogi elő­jegyzés nem igazolásától függ, jogosítva van-e az előjegyzett tulajdonos ellen, a tulajdonjogi előjegyzés törlését a telekkönyvi rendtartás 99. §-a alapján kérni? Határozat: Az a! jelzálogos hitelező, aki a bekebelezett telekkönyvi tulajdonos ellen, a telekkönyvi rendtartás 75. §-ának megfelelően csak olyan feltétellel nyert zálogjogot, hogy zálog­jogának hatálya csupán az adósa ellen előzően kieszközölt tulaj­donjogi előjegyzés nem igazolásától függ, a tulajdonjogi előjegy­zés törlését az előjegyzett tulajdonos ellen, a telekkönyvi rend­tartás 99. §-a alapján kérni jogosult. Indokok. A telekkönyvi rendtartás 99. §-a csak az eljárás módját szabja meg arra az esetre, ha az előjegyzés kitörlése, az igazolás elmulasztása alapján, az előjegyzést kérő beleegyezésé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom