Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)

154 rint végrehajthatók, tekintet nélkül a kötelezett fél perbeli állásara es a marasztalás tárgyára. Az 1868 : LIV. t.-cz. 345. §. b) pontja értelmében végrehajtásnak volt helye, ha a másodbiróság az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyta és a helybenhagyó határozat semmiségi panaszszal meg nem támadtatott. Ennek a szakasznak helyébe lépett az 1881 :LX. t.-czikk 1. §-a és ennek b) pontja értelmében végrehajtásnak van helye a polgári bíróságoknak jogerőre nem emelkedett ama marasztaló ítéletei alapján, melyek ellen a végrehajtásra halasztó hatálylyal nem biró felebbezés használtatott. E két szakasz rendelkezései közt különbség tulajdonkép nincs, ha csak az nem tekintetik különbségnek, hogy az utóbbiban a végrehajtás alapjául marasztaló Ítélet van megjelölve, mert a «marasztaló» jellegnek kitétele ennek a szónak valódi értelméhez képest teljesen felesleges. Ez a szó ugyanis csak azt fejezi ki, hogy az egyik peres fél valaminek teljesítésére köteleztetett, már pedig kötelezés, vagy bírói meghagyás nélkül nincs marasztalás és marasztalás nélkül nem lehet végrehajtás, nincs a kötelezésnek kényszer utján való teljesítése. De marasztalás a perköltség viselésére való kötelezés is, következéskép, az oly ítélet, melyben a felperes a perköltség megfizetésére köteleztetett, szintén marasztaló ítélet. Gyakran előfordul az az eset^ hogy a perbe vont alperes a kereset főtárgyát a felperesnek, a kereset vételét megelőzőleg, vagy azután, vagy pedig később a per folyama alatt, az ítélet hozatala előtt kiszolgáltatja, minek következtében a felperes, keresetének érdemi, a per főtárgyára vonatkozó részével elutasittatik és az alperes a perköltség megfizetésére mégis köteleztetik, vagy pedig az ítélet hozatala a kereset főtárgyára vonatkozólag mellőztetik és csupán a perköltségre terjesztetik ki. Ilyen ügyállás mellett, ha az alperes köteleztetik a perköltség megfizetésére, a felperes jogosult volna végrehajtást kieszközölni, ellenben ha a felperes köteleztetnék a perköltség viselésére, ami kizárva nincs, az alperesnek nem volna joga a végrehajtáshoz. Ha tehát a «marasztaló» jelzőt csak a kereset főtárgyára vonatkoztatnék, akkor a felperestől is meg kellene tagadni a végrehajtáshoz való jogosultságot. Ilyer. korlátozást pedig az 1881 : LIX. t.-cz. 48. §-nak bármily magyarázata mellett sem lehet megállapítani. Ellenvetésül felhozható az, hogy a kizárólag a perköltségre nézve pernyertes alperesnek végrehajtás iránti kérelme csak a pervesztes felperes boszantására szolgálhat, azonban ez az ellenvetés már azért sem foghat helyet, mivel ép oly boszantó lehet viszont az alperesre nézve a felperesnek az a makacskodása, hogy daczára annak, mikép keresetét már két bíróság