Papp Antal: A hagyatékok illetéke a közigazgatási bíróság gyakorlatában. A fennállott M. Kir. Pénzügyi Közigazg. Bíróság és a Magy. Kir. Közigazg. Bíróság döntvényeiből és elvi határozataiból (Budapest, 1904)
89 veszi át: annak külön bizonyítása, hogy az átvétel gyermek e érdekében történt, nem szükséges. 2. A fenti esetben hagyaték értékéül nem az azt terhelő adósságok összege, hanem a hagyatéki dolgok forgalmi értéke veendő s az illeték ezután az érték után állapítandó meg. Indokok: Csajka Mária ezeknek a terheknek kifizetését magára vállalva, úgyis, mint a hagyatéki ingatlanok másik fele részének tulajdonosa, a hagyatéki ingatlanokat tulajdonába átveszi s ,egyidejűleg kötelezi magát kiskorú gyermekeit Júliát és Jánost, sorsukhoz mérten felneveltetni s gondjukat viselni." A hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyvben felvett egyezségben foglalt eme kötelezettségből határozottan kitűnik, hogy örökhagyó özvegye a kiskorú örökösök édes anyja, az adóssággal túlterhelt ingatlant nevezett kiskorú örökösök érdekében is vette át, mit kétségbevonhatlanul bizonyít az is, hogy Békésmegye árvaszéke ezt az egyezséget 1884. évi deczember hó 22-én 7255. sz. a. végzésével helybenhagyta. Ezekből az okokból, a bélyeg- és illetéktörvény- és szabály 95. tétele B. 5 jegyzete alapján, továbbá a hivatkozott törvény és szabályok 68. §-ában foglalt elv alapján, mely szerint az illeték mindig az ingatlan tárgy valódi értékétől szabandó meg s minthogy továbbá a hivatkozott 95. tétel B. 2. jegyzete értelmében is az l9/io°/o-tól illeték az „ingatlanok értékétől" fizetendő s igy tekintettel arra, hogy a hagyatékot képező s leltárilag 644 frt 50 kr.-ra becsült ingatlanokat az illeték kiszabásánál maga az illetékkiszabási hivatal is az évi adó 100-szorosa alapján 733 frtra értékelte: a felebbezett határozat megváltoztatásával a neheztelt illetéket a rendelkezési részben mondottak szerint kellett megállapítani 107. (1771 • - 92. p. b.) Ha a hátrahagyott házastárs a túlterhelt hagyatéki ingatlanokat gyermekei érdekében vette ugyan át, de azoknak bizonyos összeget kifizetni is köteles : a kifizetett összegtől 43/io°/o illeték jár. Mert: Az illetéki díjjegyzék 95. tétel B. pont 5. jegyzetének kivételes intézkedése arra az értékösszegre, melyet az átvevő hátrahagyott hitvestárs az örökhagyó és átvevő gyermekeinek a hagyatéki terheken felül fenmaradó tiszta örökösödési illetőségük fejében készpénzben kifizet — kiterjeszthető nem lévén, a felebbező által gyermekeinek ily czimen kifizetett összeg után előirt 43/i0°/o illeték fentartandó volt.