Papp Antal: A hagyatékok illetéke a közigazgatási bíróság gyakorlatában. A fennállott M. Kir. Pénzügyi Közigazg. Bíróság és a Magy. Kir. Közigazg. Bíróság döntvényeiből és elvi határozataiból (Budapest, 1904)

90 108. (1880—93. p. b.) A hagyományos azon a czimen: hogy az örökhagyó elhunyta után annak hátrahagyott leá­nyát nőül vette, még abban az esetben sem igényelheti a hagyomány után előirt illeték mérvének leszállítását, ha ez az illeték csak az örökhagyó leánya nagykorúságának férjhez menetele által történt beálltával — mint amely időpontban a hagyomány kiszolgáltatandó volt — vált esedékessé. Mert: A jelen esetben végrendeleten alapuló haláleseti vagyonátruházás, illetve hagyományöröklésről lévén szó, a kincstár joga a hagyománytól járó illetékre az ül. szabályok 16. §-a értelmében, az örökség megnyíltának, azaz az örök­hagyó elhalálozásának napjával feltétlenül beállott, ami ma­gában foglalja azt a jogot hogy az ezen időpontban fennálló viszonyoknak alapul vételével az illeték megszabandó és a mennyiben esedékessé válik, befizetendő, az esedékesség ké­sőbbi bekövetkezése esetére pedig a már jogérvényesen ki­rótt illeték biztosítandó. Az illeték esedékességi időpontja, melyről az ill. szab. 137. és 138. §-aij intézkednek, nem azonosítható azzal az időponttal, midőn a kincstár joga az illetékre beáll és melynél fogva az illeték — minden tekintet nélkül annak esedékességére — a jog megnyiltakor fennálló állapotok szerint azonnal megszabandó. Felebbező tehát az örökhagyó elhalálozása után bekövetkezett viszonyra az ille­ték mérve iránti igényét annál kevésbbé alapithatja, mivel az örökhagyó jogi személyisége az elhalálozás után elenyészvén, utólagos rokonsági viszony létesitése jogilag lehetetlen, az illeték esedékességi ideje pedig — mint fentebb kifejtetett — az illeték mérvére visszaható befolyást nem gyakorolhat; végül pedig arról, hogy ügyfél az örökhagyóval bér- vagy szolgálati viszonyban állott, szó sincs és azt önmaga sem állítja, a 95. díjtétel B. c) pontjának alkalmazhatósága tehát ki van zárva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom