Görgey Mihály: A gazdasági döntőbizottságok joggyakorlata. Elvi határozatok, állásfoglalások, jogesetek. 1948-1969 (Budapest, 1970)

160 V. A szerződés teljesítése lommal kötött szerződések szerint a II. r. alperes arról volt köteles gondoskodni, hogy a szolgáltatás tárgyát képező áruk a felperes Budapesten levő telepeire érkezzenek be, ahol a II. r. és egyben az I. r. alperes is az átadást teljesíti. A felperes — üzemi okokból — raktárt bérelt egy távolabb fekvő községben és pótlólag arra hívta fel az I. r. alperes útján a II. r. alperest, hogy ne a budapesti telepére, hanem oda szállítson. Egyúttal azt is közölte, hogy a vidéki állomás vágányára 25 tonnát meghaladó súlyú tartálykocsi nem állítható be, tehát a II. r. alperes arról is gondoskodjék, hogy az áru legfeljebb ilyen súllyal megtöltött kocsikban érkezzék. A II. r. alperes és annak nyomán az I. r. alperes ezt megtagadta és valamennyi kocsit a budapesti telepre irányította. Itt a felperes a szállítmányokat átvette, majd a megfelelő súlyú szállítmányokat saját — újabb — feladással továbbította a vidéki raktárba, a nagyobb kocsikat pedig a súlytöbblettől mentesítve, ugyanilyen módon irányította tovább. A nála ily módon felmerült fuvarköltségekből II. r. alperes 21 947 Ft összegben megtérítette azoknak a kisebb súlyú szállítmányoknak a fuvarköltségét, amelyek eredetileg is irányíthatók lettek volna a raktárba. A súlycsökkentéssel továbbított kocsik fuvardíjának megtérítését azonban megtagadta. Ez utóbbi fuvardíj megtérítését követelte a felperes a keresetében. A gazdasági döntőbizottság a felperes követelését nem találta megalapozottnak. A felperes nem bizonyította azt, hogy a szerződés értelmében jogában állott egyoldalúan a szerződésben meghatározott teljesítési helytől eltérően szállítási rendelkezést adni és abban alperesekre az eredetinél terhesebb kötelezettséget róni. így a felperes felhívása csupán a szerződés módosítására irányuló ajánlatnak minősül, amely azonban nem járt sikerrel, mert a módosításban a felek között akaratmegegyezés nem jött létre. Az alpereseknek tehát jogukban állott a felperes budapesti telepén, illetőleg az itt levő rendeltetési állomáson teljesíteni az olyan szállítmányok tekintetében, amelyeket a tartálykocsi súlyára tekintettel a vidéki telepre a felperes közlése szerint nem lehetett volna továbbítani. A II. r. alperes egyébként bemutatta az arra vonatkozó bizonyítékot, hogy megkísérelte külföldön kikötni a kisebb kocsikban való feladást, ez azonban nem járt sikerrel, mert a külföldi eladó — a vállalt kötelezettsége teljesítése érdekében — ragaszkodott a vagonok súlykihasználásához. így a gazdasági döntőbizottság indokoltnak találta, hogy a II. r. alperes a kizárólag alacsony raksúlyú kocsikban való szállítást nem vállalta, minthogy azt a külföldi szerződésben nem tudta kikötni. A súlycsökkentéssel továbbított vagonok fuvardíjának megtérítését tehát a felperes nem igényelheti. Ezért a gazdasági döntőbizottság felperes keresetét elutasította és őt az eljárási illeték megfizetésére kötelezte. JEGYZET: a) Eredetileg közölve a D 1964. évf. 6. sz. 223. old. 716. sorsz. alatt. b) Vö. az R 22. § (1) bek., 24. §, 27. §, 28. § (1) bekezdésében foglaltakkal.