Görgey Mihály: A gazdasági döntőbizottságok joggyakorlata. Elvi határozatok, állásfoglalások, jogesetek. 1948-1969 (Budapest, 1970)

V. A szerződés teljesítése 1. A teljesítés általában 17- sz. elvi határozat A számlázott áron felül utólagos árkülönbözetet nem lehet érvényesíteni, ha a megrendelő a terméket jóhiszeműen már értékesítette. Az árszabályozó rendelkezésekben [az 56/1967. (XII. 19.) Korm. sz. rendelet 9. és 10. §-aiban] foglaltakra is tekintettel előfordul, hogy a szerződés az ellenszolgáltatás végleges összegét nem tartalmazza, sőt ez még a szállítás időpontjában sem ismeretes. Olyan esetben, amikor a szállító a számlán nem tünteti fel, hogy az abban közölt ár csak ideiglenes és a végleges ár megállapítására csak később kerül sor, a megrendelő pedig az árut más vállalatoknak jóhiszeműen már továbbadta és azok azt — esetleg át- vagy feldolgozva — már szintén forgalomba hozták: a szállító a később megállapított magasabb árat a megrendelővel szemben nem érvényesítheti. A megrendelők ugyanis az árkülönbözetet a fogyasztókra semmiképpen sem, a kiskereskedelemre pedig csak aránytalan adminisztratív költségekkel tudnák továbbhárítani és az utólagos árkülönbözet elszámolása a vállalatok egész soránál a korábbi elszámolások megbolygatását tenné szükségessé. Ez pedig a forgalmi életben bizonytalanságra és zavarra vezetne. Ilyen esetben tehát a szállító köteles viselni annak a mulasztásnak a következményeit, hogy a számlán az ár ideiglenes jellegére a megrendelőt nem figyelmeztette és így lehetetlenné tette azt, hogy megrendelője a jogai megvédésére szükséges intézkedéseket megtehesse. Ha azonban a megrendelő az áru továbbadásánál rosszhiszemű volt, mert az eset körülményeiből tudhatta, hogy téves számlázás történt, az árkülönbözetet köteles megfizetni. Ami a jóhiszeműség, illetőleg a rosszhiszeműség fogalmának közelebbi körülírását illeti, a következőkre kell rámutatni. A jóhiszeműség, illetőleg a rosszhiszeműség tudatbeli állapotot jelent; azt, hogy valaki bizonyos tény ismeretében, vagy annak ismerete nélkül tesz-e valamit. Ha a fél tudatában a kérdéses tény szerepel, vagy szerepelnie kell, nem hivatkozhat arra, hogy e tényről nincs vagy nem lehet tudomása, tehát, hogy a szóban levő tény tekintetében jóhiszemű. Ha azonban a tényről nem tudott és nem is kellett tudnia, alaposan hivatkozhat jóhiszeműségre. A fentiekhez képest pl. számlázási tévedés esetén a megrendelő nem