Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a munkaügyi, a társadalombiztositási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1988)

A dolgozó egészsége vagy testi épsége sérelméből eredő károk megtérítéséről szóló R. 8. §-ának (1) bekezdése értelmében rendszerint járadékot kell megállapítani, ha a kártérítés a dolgozó vagy a vele szemben tartásra jogosult hozzátartozója tartásának kiegészítését hivatott szolgálni. Mivel a járadék nem más, mint a kár sajátos jellegére tekintettel időszakonként fizetendő kártérítés, a kártérítési követelés elévülésének szabályai a járadékigény elévülésére is megfelelően irányadók. Ennélfogva a járadékigény elévülése akkor kezdődik, amikor a baleset (foglalkozási megbetegedés) folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés, illetőleg munkaképtelenség első ízben vezetett keresetkiesésben (jövedelemkiesésben) megmutatkozó károsodásra. Az üzemi balesetre (foglalkozási megbetegedésre) alapított járadékigény elévülését illetően azonban — a munkaviszony sajátosságaira tekintettel — különböztetni kell a keresetveszteségben mutatkozó károsodás egymástól viszonylag elkülönülő három fo szakasza között. Ennek megfelelően önálló igénynek kell tekinteni a járadék összegének meghatározása szempontjából irányadó átlagkereset és a táppénz, az átlagkereset és a baleset folytán csökkent kereset, valamint az átlagkereset és a rokkantsági nyugdíj különbözetének megtérítése iránti folyamatosan fennálló igényt [R. 13. § (1) bekezdésének első mondata]. Az említett önállósuló igények az elévülés szempontjából egységesek. Azokon belül tehát az elévülési idő nem az egyes havi járadékrészletek esedékessé válásától kezdődik, hanem az első esetben a keresőképtelenség (táppénzes állományba kerülés) napjától, a második esetben attól az időponttól, amikor a baleset (foglalkozási megbetegedés) folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés (illetőleg munkaképtelenség) első ízben vezet keresetkiesésben (jövedelemkiesésben) megmutatkozó károsodásra, végül a harmadik esetben a rokkantsági nyugállományba helyezés időpontjától [R. 13. § (2) bekezdés]. II. Előfordul, hogy a sérelemből — az említett fő szakaszokon belül vagy azoktól függetlenül — több és egymástól eltérő időpontban esedékes újabb elkülönülő járadékigény származik. (Pl. az üzemi balesetet, foglalkozási megbetegedést szenvedett dolgozó munkaképességét visszanyerve eredeti munkakörében munkába áll, utóbb azonban ugyanabból a balesetből, foglalkozási megbetegedésből eredően ismét táppénzes állományba kerül.) Ezeknek a járadékigényeknek az elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától, külön-külön kell számítani. Az ily módon elkülönülő igények valamelyikének elévülése — ehhez képest — nem érinti a később keletkező követelés elévülését. Ezeknek a járadékigényeknek az elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától külön-külön kell számítani [R. 13. § (1) bekezdés második mondat]. Ha a dolgozó a balesetből (foglalkozási megbetegedésből) származó táppénzes állományának megszűnése után korábbi munkakörét nem láthatja el, emiatt könnyebb munkakörbe kerül és keresete is állandó jelleggel lényegesen csökken, a munkakör megváltoztatásával kapcsolatos járadékigény elévülése változatlanul akkor kezdődik, S4