Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a munkaügyi, a társadalombiztositási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1988)

gozó is közrehatott, elmaradt jövedelmét a munkáltató nem teljes összegben, hanem az Mt. 62.§-a (2) bekezdésének második mondata értelmében csak a kármegosztásnak őt terhelő arányában köteles megtéríteni. A kártérítés összegének kiszámításánál azonban „a kártérítést csökkentő tényező"ként figyelembe kell venni — azaz le kell vonni — az R. 9.§-ának d) pontja értelmében azt az összeget, amelyet a dolgozó a sérelmet követően megmaradt munkaereje hasznosításával megkeresett, vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna, kivéve a rendkívüli munkateljesítménnyel elért keresetet. Az R. 9. §-ában meghatározott bármelyik, kártérítést csökkentő összeget csak azonos módon — vagy a teljes kárból (a teljes elmaradt jövedelemből) vagy a kármegosztás után a munkáltató terhére fennmaradó többletkárból — lehet levonni. Márpedig a d) pont alatti, a baleset utáni keresetet csak a teljes kárösszegből, a teljes elmaradt jövedelemből lehet levonni (az ellenkező megoldás fogalmilag kizárt volta nyilvánvaló), következésképpen valamennyi kártérítést csökkentő összeget, és így a társadalombiztosítási ellátásokat is, csak a kármegosztást megelőzően, a teljes kárból, a teljes elmaradt jövedelemből lehet levonni. A kármegosztásra pedig csak ezután kerülhet sor. Egyébként az ellenkező álláspont a társadalombiztosítási ellátások levonásánál a munkáltató kisebb mérvű felelőssége esetén gyakorlatilag meg is hiúsítaná ennek a felelősségnek a dolgozó javára való érvényesülését. A társadalombiztosítási ellátások teljes összege ugyanis — amelyet a munkáltató óvórendszabály megszegése esetén a kármegosztásra tekintet nélkül köteles a társadalombiztosítási szervnek megtéríteni — meghaladná a munkáltatót a kármegosztás arányában terhelő kártérítés összegét. Végül ki kell emelni, hogy a szóban levő számítási mód független a 46. számú polgári kollégiumi állásfoglalástól. E polgári kollégiumi állásfoglalás alkalmazása ugyanis az Mt. 62. §-án alapuló igények elbírálása során nem jöhet szóba, mert ezeknél az igényeknél közömbös az a kérdés, hogy a társadalombiztosítási szerv megtérítési igényt érvényesíthet-e. A munkáltató és a dolgozó között fennálló sajátos jogviszonyban a kármegosztás alkalmazásának módjára nézve a különleges jogszabály — a többször említett R. — rendelkezései, valamint a munkajog egyéb szabályai és alapelvei az irányadók. A kifejtettek értelmében a dolgozó elmaradt jövedelméből kell levonni a társadalombiztosítási ellátásokat, a munkáltató által a dolgozó javára kötött élet- és balesetbiztosítási szerződés alapján kapott összeget, valamint — a nem a munkáltató által kötött élet-, baleset- és nyugdíjbiztosítás kivételével — az egyéb biztosítás alapján kapott összeget, úgyszintén az R. 9. §-ában felsorolt egyéb kártérítést csökkentő összegeket, és a munkáltató az ezután fennmaradó megtérítetten kárösszegnek a kármegosztás arányában őt terhelő részét köteles a dolgozónak megtéríteni. 52