Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a munkaügyi, a társadalombiztositási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1988)

MK 33. szára (Az MK 118. sz. és az MK 124. sz. kollégiumi állásfoglalással módosított szöveg.) a) A munkáltató felelőssége szempontjából foglalkozási betegség (pl. szilikózis) esetében az ebből eredő munkaképtelenség vagy munkaképesség-csökkenés által okozott vagyoni károsodás tényleges bekövetkezésének időpontja az irányadó. Ha tehát az orvosi megállapítás szerint a dolgozó 1961. április 1-je előtt betegedett ugyan meg foglalkozási betegségben, csak ezt követően került azonban beteg-, illetőleg rokkantállományba, az igénye elbírálásánál nem a 67/1958. (XII. 24.) Korm. számú rendelet 93. §-át, hanem az Mt. 62. §-át és az Mt. V. 83. §-át kell alkalmazni. b) Ha a dolgozó egészségromlásában, foglalkozási betegsége kialakulásában több munkáltatónál végzett munka hatolt közre, a dolgozó káráért az Mt. 62. §-a és az Mt. V. 83. §-a alapján az a munkáltató felel, akinél a foglalkozási ártalom veszélyével járó munkakörben dolgozónak a munkaképesség-csökkenése keresetveszteséget okozott. a) Az Mt. 62. §-a a dolgozók jogai vonatkozásában a kártérítési igényről rendelkezik. A dolgozó kártérítési igénye pedig akkor keletkezik, amikor a károsodás bekövetkezik. A munkáltató kártérítési kötelezettsége ezért akkor áll be, amikor a sérelem folytán a dolgozó munkaképessége és ezzel keresete is csökken. A 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet (R.) 1. és 3.§-ában foglaltak szerint is a munkáltató a dolgozó teljes kárát, így a sérelem folytán elmaradt jövedelmet is köteles megtéríteni. Elmaradt jövedelemként azt a kárt kell megtéríteni, amely a dolgozót azáltal éri, hogy a sérelemből származó munkaképtelensége, illetőleg munkaképességcsökkenése miatt elesik keresetétől, vagy a sérelem előtti keresetét nem éri el. A sérelem tehát anyagilag csak akkor keletkezik, és csak akkor szolgál kártérítési kötelezettség alapjául, ha munkaképesség-csökkenést és ebből eredően keresetveszteséget okoz, amikor is a munkáltató a sérelem folytán elmaradt jövedelmet köteles megtéríteni. A foglalkozási betegségeknél ennek az álláspontnak a helyességét erősíti meg az, hogy a foglalkozási betegségek az ilyen betegség veszélyének kitett munkahelyen hoszszabb időtartamon át végzett munka során fejlődnek ki, és válnak munkaképességcsökkenést s ebből eredő keresetveszteséget okozó sérelemmé. A kifejtettekből következik, hogy a munkáltató felelőssége szempontjából foglalkozási betegség esetén az ebből eredő munkaképtelenség, illetőleg munkaképesség-csökkenés által okozott vagyoni károsodás tényleges bekövetkezésének időpontja az irányadó. Ennek megfelelően alkalmazni kell az R. folytán időközben hatályon kívül helyezett 2/1964. (IV. 3.) MüM számú rendelet 14. §-át is, amely a megváltozott felelősségi szabályokat az 1961. április 1-je után bekövetkezett sérelmekre rendelte alkalmazni. A kártérítésre igényt adó sérelem pedig akkor következik be az említett időpontot követően, ha a dolgozó 1961. április 1-je után került foglalkozási betegségből származó és keresetveszteséget okozó beteg-, illetőleg rokkantállományba, és ennek folytán az igény elbírálásánál az Mt. 62. §-át és az Mt. V. 83. §-át kell alkalmazni. Ha viszont ez 53