Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a munkaügyi, a társadalombiztositási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1988)

alapján kap. Kármegosztás esetén pedig a levonások után fennmaradó többletkárt kell a dolgozó vétkességének arányában csökkenteni. A munkáltató a vele munkaviszonyban álló dolgozónak, illetőleg hozzátartozójának üzemi baleset (foglalkozási betegség) által okozott kárát a 67/1958. (XII. 24.) Korm. számú rendelet (Rny.) 93. §-a értelmében csak abban az esetben volt köteles megtéríteni, ha az üzemi baleset óvórendszabálynak a munkáltató (megbízottja) által történt megszegése folytán következett be, vagy ha az üzemi balesetet a munkáltató vagy olyan megbízottja, akinek eljárásáért felelős, vétkesen idézte elő. Az Rny. 93.§-át a 39/1963. (XII. 26.) Korm. számú rendelet 5.§-a - 1964. április 1. napjától kezdődően — hatályon kívül helyezte. A többször módosított 2/1964. (IV. 3.) MüM számú rendelet 14. §-a értelmében az Rny. 93. §-ának rendelkezéseit az 1961. évi április hó 1. napja előtt bekövetkezett üzemi balesetekre továbbra is alkalmazni kell. Az Rny. 93. §-a kifejezetten akként rendelkezett, hogy a kártérítés mértéke az az összeg, amellyel az okozott kár az 1958. évi 40. számú tvr. (Tny.) alapján járó nyugellátást meghaladja. A bírói gyakorlat ezt a szabályt alkalmazta a táppénzt meghaladó kárra is. A szocialista jogfejlődés a dolgozók védelmében és érdekében a munkáltató anyagi felelősségét kiterjesztette. Az Mt. 62.§-a pedig akként rendelkezik, hogy a munkáltató a dolgozónak munkaviszonya keretében okozott kárért vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel. Ennek a kiterjesztett felelősségnek az érvényesülését nem szolgálná olyan értelmezés, hogy az Mt. 62. §-ának (2) bekezdése második mondatán alapuló kármegosztás esetében a teljes kárt kelljen megosztani, és csak a kárviselés arányában a dolgozó javára mutatkozó összegből lennének levonhatók a 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet — továbbiakban: R. — 9. §-ában felsorolt kártérítést csökkentő összegek, köztük a társadalombiztosítási ellátások. Ez a számítási mód nem felelne meg a jogpolitikai elveknek, és nem szolgálná az üzemi balesetekért való felelősségnél is elsősorban szem előtt tartandó prevenciót, amelynek jogpolitikai célja, hogy a munkáltatót az üzemi baleset és más egészségi károsodás jövőbeli megelőzésére késztesse. Mindezekre figyelemmel a jogszabály céljából az az értelmezés következik, hogy a dolgozó közreható vétkes magatartása következtében alkalmazott kármegosztás esetében a baleseti járadék összegének kiszámításánál a bármilyen címen kapott társadalombiztosítási ellátást is a dolgozó keresetkieséséből, a baleset folytán elmaradt jövedelemből kell levonni, és a munkáltató az ezután fennmaradó kárösszegnek a kármegosztás arányában őt terhelő részét köteles a dolgozónak megtéríteni. így lesz a társadalombiztosítási ellátás a jogszabály szövegének, szóhasználatának is megfelelően, „kártérítést csökkentő tényező"-vé. Az R. l.§-a szerint az üzemi balesetet szenvedett dolgozó teljes kárát, így a sérelem folytán elmaradt jövedelmet is meg kell téríteni. A 3. § szerint elmaradt jövedelemként azt a kárt kell megtéríteni, amely a dolgozót azáltal éri, hogy a sérelemből származó munkaképtelensége, illetőleg munkaképesség-csökkenése miatt elesik keresetétől, illetőleg a sérelem előtti keresetét nem éri el. Amennyiben a kár bekövetkezésében a dol51