Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a munkaügyi, a társadalombiztositási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1988)

c) A dolgozó magatartása akkor vezet a munkáltatónak az Mt. 62. §-ának (1) bekezdésén alapuló felelőssége alóli mentesülésre, ha a kárt —függetlenül attól, hogy az okozás vétkes volt-e vagy sem — kizárólag a dolgozó maga okozta és az a munkáltató részéről elháríthatatlan volt. Ha a kár bekövetkezése nem kizárólag a dolgozó magatartására vezethető vissza, hanem abban olyan ok is közrehatott, amely a munkáltató működési körébe esik, vagy bár azon kívül esik, de a munkáltató részéről objektíve elhárítható volt, a munkáltató a felelősség alól nem mentesülhet. Ez esetben kármegosztás alapjául csak a dolgozó vétkes magatartása szolgálhat. a) Államunk a munkavédelem intézményes megszervezésével, a biztonságos munkakörülmények megteremtésével és állandó egészségügyi gondozással védi a dolgozók egészségét és testi épségét. E téren különösen jelentős az üzemi balesetek, egészségi károsodások elleni küzdelem. Az üzemi baleseteknek egyrészt társadalombiztosítási, másrészt munkajogi következményei vannak. A munkajogi szabályozás terén jelentős lépés az a rendelkezés, amely megszigorította a munkáltató felelősségét a dolgozónak a munkaviszony keretében okozott kárért, így az üzemi balesetből származó kárért is. A szabályozás elsődleges jogpolitikai indoka az, hogy mind a munkáltatókat, mind a dolgozókat az üzemi balesetek (egészségkárosodások) megelőzésére késztesse. Ennek érdekében fokozott követelményeket támaszt a munkáltatókkal szemben a biztonságos munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtése, a munkavédelem szabályainak megtartása terén. Az Mt. 51.§-ának (1) bekezdése kifejezetten is előírja, hogy a munkáltató köteles a munkavégzés körülményeit tervszerűen javítani, és ha szükséges, a munkaviszonyra vonatkozó szabályok megtartásán túlmenően is minden rendelkezésre álló intézkedést megtenni a dolgozók egészségét és biztonságát fenyegető veszélyek elhárítására. A szabályozás egyben a dolgozók számára megkönnyíti, egyszerűbbé és gyorsabbá teszi az üzemi balesetből (foglalkozási betegségből) származó — a társadalombiztosítási szolgáltatásokat meghaladó — károk megtérülését. A kár megtérítésének elvi alapja az, hogy a dolgozót a munkáltató tevékenységével összefüggő okból érte baleset. Célja azonban a szabályozásnak az is, hogy a dolgozókat a munkájuk végzése során fokozott körültekintésre, a biztonsági előírások pontos megtartására nevelje. Éppen ezért viselniük kell a kárnak azt a részét, amely vétkes magatartásuk következményeként állott elő. Az Mt. 62. §-ának (1) bekezdésében, valamint az Mt. V. 83. §-ában foglalt rendelkezés határozza meg, hogy a munkáltató a dolgozó életének, egészségének vagy testi épségének megsértésével kapcsolatban keletkezett károsodásért mikor tartozik felelősséggel. A jogszabályban a „munkaviszony keretére" utalás egyrészt azt fejezi ki, hogy munkaviszonynak kell fennállnia, másrészt pedig azt, hogy a dolgozónak a munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítése során kell kifejtenie azt a tevékenységét, amellyel összefüggésben őt károsodás érte. A munkaviszonyból folyó tevékenység és a károsodás között tehát összefüggésnek, kapcsolatnak kell lennie. Ez az összefüggés 44