Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a munkaügyi, a társadalombiztositási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1988)

MKT 2/1975. szám (Az MK 118. sz. kollégiumi állásfoglalással módosított szöveg.) Új eljárás kezdeményezésének alapja lehet olyan jogerős munkaügyi döntőbizottsági, bírósági vagy más hatósági határozat is, amely a munkaügyi döntőbizottság határozatá­nak jogerőre emelkedése után keletkezett. Az Mt. 66. §-ának (2) bekezdése szerint a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen, annak jogerőre emelkedésétől számított hat hónap alatt mind a dolgozó, mind a munkáltató új eljárást kezdeményezhet, ha olyan tényre vagy bizonyítékra, illetőleg jogerős munkaügyi döntőbizottsági, bírósági vagy hatósági határozatra hivatkozik, amelyet a munkaügyi vita során korábban nem bíráltak el, feltéve, hogy elbírálás esetében reá nézve kedvezőbb határozatot eredményezett volna. A jogszabály emh'tett rendelkezése alapján nem alakult ki egységes bírósági gya­korlat abban a kérdésben, hogy új eljárás kezdeményezésének alapja csak olyan hatá­rozat lehet-e, amely a munkaügyi vita során már létezett, azt azonban a munkaügyi vitát eldöntő szerv nem bírálta el, vagy új eljárás alapjául szolgálhat olyan határozat is, amely a munkaügyi vita jogerős befejezése után keletkezett. A munkaügyi vitákkal kapcsolatban az új eljárás intézményének célja ugyanaz, mint a bírósági határozatokkal kapcsolatban a polgári eljárásjogban szabályozott perújítás intézményének, nevezetesen: az alapeljárás során hozott jogerős határozattal a félnek okozott sérelem orvoslása. Azokat az eseteket, amelyek a jogerős határozat megváltoztatására vezethetnek, mind a két esetben a jogszabályok lényegileg azono­san jelölik meg. A perújítás esetén már kialakult megoldást elfogadva, a jogerős munkaügyi döntő­bizottsági vagy hatósági határozat új eljárás alapja akkor lehet, ha a) olyan kérdésre vonatkozik, amely előkérdése az ügynek, vagyis azzal úgy függ össze, hogy az új jogerős határozatban foglalt döntés magát az alapügyben hozott érdemi döntést is befolyásolja; b) vagy ha az alapügyben hozott döntés olyan jogerős határozaton alapul, amelyet utóbb hatályon kívül helyeztek, megváltoztattak. Mind a két esetben nyilvánvaló, hogy az új eljárás alapjául szolgáló határozat az alapügy elbírálását követően keletkezik. Az új eljárás kezdeményezésének kérdése azonban a fentieken túlmenő részletesebb és egységes kifejtést igényel. Az adott kérdés elbírálásánál abból kell kiindulni, hogy az új eljárás — épp úgy, mint a bírósági határozatokkal szemben a perújítás — csak ténykérdésen alapulhat. Az új eljárás alapja mindig korábban még el nem bírált tény vagy bizonyíték, akár az új eljárást kezdeményező fél terjeszti elő, akár jogerős munkaügyi döntőbizottsági, bírósági vagy hatósági határozat állapította meg. Az új eljárás az alapeljárásban megállapított tényállás megváltoztatására és ennek folytán új döntés hozatalára irányul. J31

Next

/
Oldalképek
Tartalom