Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a munkaügyi, a társadalombiztositási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1988)

helyezett dolgozónak a baleset eló'tt elért keresetéhez képest van-e keresetvesztesége., és figyelembe kell venni a társadalombiztosítás keretében kapott baleseti ellátás összegét is. Mindez természetesen nem jelenti a kár fogalmának arra való leszűkítését, hog\ a dolgozónak az áthelyezés előtti keresetéhez viszonyítva van-e keresetvesztesége. A dolgozónak keresetvesztesége jelentkezhet olyan módon is, hogy a jövedelme — bár nem kevesebb a sérelem előttinél — nem éri el azt az összeget, amelyet megkereshetne, ha változatlanul tovább dolgozna a sérelem bekövetkezése előtt betöltött munkakörében, mivel az itt dolgozók keresete az időközben történt bérfejlesztések vagy egyéb okok következtében már több annál, mint amennyi a sérelem bekövetkezésének időpontjában volt. Az ily módon keletkezett kárának megtérítése iránti igényét a dolgozó az R. 10. §-ának (1), illetve (3) bekezdése alapján úgy érvényesítheti, hogy kéri a már megállapított járadékának felemelését olyan arányban, mint amilyen mértékben a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves bérfejlesztés (átlagkereset) megnövekedett. Sajátosan jelentkezik ez az igény abban az esetben, ha a dolgozónak a korábbi, az áthelyezése előtti munkakörében elért keresetéhez viszonyítva nincs és nem is volt jövedelemvesztesége, következésképpen járadék megállapítására ilyen jogcímen nem is kerülhetett sor. Valójában azonban van keresetvesztesége annak folytán, hogy jövedelme magasabb lenne, ha továbbra is az áthelyezése előtti munkakörben dolgozna, mert az e munkakörben dolgozók keresete időközben nagyobb mértékben emelkedett. Az kétségtelen, hogy a dolgozó az ilyen módon keletkezett kárának a megtérítésére is igényt tarthat, gyakorlatilag pedig az ilyen igénynek az elbírálása ugyanúgy történik, mint a járadék felemelése iránti igénynek: a munkaügyi vitát eldöntő szerv azt vizsgálja, hogy az igényét érvényesítő dolgozónak a korábbi munkakörében elért keresete az R. 10. § (3) bekezdése értelmében a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves bérfejlesztés (átlagkereset) arányában milyen mértékben növekedett volna. Ez azonban nem jelenti egyben azt is, hogy ennek az előbbiekben részletezett — a tartalmát tekintve —, valójában a járadék felemelése iránti igénynek külön, önálló elévülési ideje lenne. A felemelésre alapot adó körülmények ugyanis nem az elévülést, hanem kizárólag az összegszerűséget érintik, s a reájuk alapított igényt a kifejtettek szerint ugyanúgy kell elbírálni, mint a már megállapított járadék felemelése iránti igényt. Következésképpen ebben az esetben a Pp. 230.§-ának (1) bekezdésében, valamint az R. 10. §-ában foglaltak irányadók, minthogy a járadék megállapítására a körülményeknek a sérelem bekövetkezése utáni megváltozása szolgál alapul. A felhívott jogszabályok pedig az ilyen természetű igények érvényesítésére nem szabnak meg határidőt. Az igényérvényesítés időbeli kereteit az R. 14. §-ának (1) bekezdése határozza meg, amelynek értelmében a visszamenőleges igényérvényesítés lehetősége hat hónapig terjed, és ettől csak abban az esetben lehet eltérni, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli. Ebben az utóbbi esetben pedig a járadékigényt visszamenőleg legfeljebb három évig lehet érvényesíteni. 108