Sőth Lászlóné: Hagyatéki eljárás. 1960-2001 (Budapest, 2002)

ELJÁRÁS A KÖZJEGYZŐ ELŐTT 27 Legfelsőbb Bíróság PK 85. sz. állásfoglalására utaló indokolása is. Ez az állásfoglalás - az érvénytelenségre vonatkozó iránymutatás mellett - arra is rámutat, hogy a közjegyző hivatalból köteles megvizsgálni, hogy van-e végrendelet, a hagyatéki eljárás során bemutatott okirat egyáltalán végrendeletnek tekinthető-e. Ebből következően a közjegyző és a bíróság is hivatalból köteles észlelni, hogy a bemutatott irat végrendelet-e, mert nemlétező végrendelet alapján nincs helye végrendeleti öröklésnek, hanem a törvényes öröklés szabályai érvényesülnek [Ptk. 599. § (2) bek.J. Az örökösöknek a jogszabály csak arra biztosít lehetőséget, hogy egy létező, de érvénytelen végrendeletet az érvényes végrendelet szintjére emeljenek, de ahhoz nincs joguk, hogy egy nemlétező végrendeletet létező végrendeletnek nyilvánítsanak, vagyis az örökhagyó nemlétező végakaratát saját intézkedésükkel pótolják. Az adott ügyben kétségtelenül megállapítást nyert, hogy a hagyatéki eljárásban bemutatott okirat az örökhagyó halála után, bűncselekmény útján jött létre, ezért azt a hagyatéki eljárásban az örökhagyó végrendeleteként nem lehetett volna figyelembe venni. A hagyatéknak az örökhagyó nemlétező végrendelete alapján történő átadására a másodfokú bíróság végzésében adott iránymutatás és az annak megfelelő hagyatékátadás jogszabályt sért. Nincs viszont akadálya annak, hogy az örökös az örökségét vagy annak egy részét a hagyatéki hitelezőre ruházza, amint ez a He. 58. § (3) bekezdésben foglalt rendelkezésből kitűnik. Cs. K.-né az eljárásban nemcsak mint végrendeleti örökös jelentkezett, hanem mint hagyatéki hitelező is fellépett, ezért lehetőség van arra, hogy ilyen címen az örökség egy részét egyezség címén megszerezze. Egy örökös is jogosult arra, hogy magára vállalja a hitelezői igény kielégítését, és az erre vonatkozó nyilatkozat elbírálásánál figyelemmel kell lenni arra is, hogy a felek a megállapodásuk tartalmát szabadon állapítják meg, és a hitelezői igény nagyobb terjedelemben való elismerése nem jelent feltétlenül méltánytalanságot az átruházó számára. II. De megalapozatlanul döntött a közjegyző akkor is, amikor az örökhagyó hagyatékaként leltározott ingatlan 4/36 illetőségére vonatkozóan a hagyatéki eljárást függőben tartotta. Ez az ingatlanilletőség a rendelkezésre álló adatok szerint az ingatlan-nyilvántartásban az örökhagyó tulajdonaként van bejegyezve. Az 1982. november 22-i tárgyaláson az érdekeltek arra hivatkoztak, hogy az örökhagyó ezt az ingatlanilletőségét Ny. J.-nek elidegenítette. Erre vonatkozóan az iratokhoz másolatban került becsatolásra az 1970. augusztus 19-i keltezésű „Megállapodásnak" nevezett, de tartalmában adásvételi szerződés. A He. 64. § (2) bekezdése értelmében az ingatlan-nyilvántartásban (telekkönyvben) az örökhagyó tulajdonaként bejegyzett ingatlant csak abban az esetben lehet a hagyatékból kihagyni, ha az ingatlan tulajdonjogára igényt tartó személy igényét az ingatlan-nyilvántartásba (telekkönyvbe) való bejegyzésre alkalmas okirattal, bírósági vagy államigazgatási határozattal igazolja, illetőleg ha a közjegyző által engedélyezett megfelelő határidő alatt tényleges birtoklási eljárás útján, vagy más módon a tulajdonjogot javára az ingatlan-nyilvántartásba (telekkönyvbe) bejegyzik. A jogszabály e rendelkezésére tekintettel a közjegyző akkor járt volna el helyesen, ha elsősorban azt tisztázza, hogy van-e az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésre alkalmas okirat. Ennek megállapítása végett az érdekelteket nyilatkoztatnia kellett volna, valamint fel kellett volna hívnia őket az eredeti okirat becsatolására. Ilyen okirat hiányában pedig a He. 64. § (2) bekezdésének második fordulatában szabályozott