Sőth Lászlóné: Hagyatéki eljárás. 1960-2001 (Budapest, 2002)

18 ELJÁRÁS A KÖZJEGYZŐ ELŐTT A hagyatéki eljárásban meghozott 5. sorszámú hagyatékátadó végzéssel a közjegyző a tanyásingatlan 3A részét, az utolsó havi nyugdíjat és a nyugdíjemelés követelésének jogát, továbbá a kárpótlás követelésének jogát az öröklési szerződés alapján a szerződéses örökösnek adta át. A hagyatékátadó végzés ellen az örökhagyó törvényes öröklésre jogosult leszármazói: J. J. és J. F. fellebbeztek és arra hivatkoztak, hogy az 1992. évi XXXII. törvény értelmében a sérelmet szenvedett halála esetén házastársa jogosult kárpótlásra, s minthogy édesanyjuk 1981. február 13-án meghalt, a kárpótlás őket illeti meg; A megyei bíróság végzésével a hagyatékátadó végzést helybenhagyta. A végzés indokolása kiemeli, hogy az örökhagyó az öröklési szerződésben minden vagyona - egyebek mellett ingóságai és követelése - örököséül a szerződéses örököst nevezte meg. Minthogy az örökhagyó az 1992. évi XXXII. törvény alapján kárpótlási igényét érvényesítette, a már előterjesztett igény tekintetében az öröklési jogi szabályok és nem a kárpótlási törvény irányadó. A jogerős végzés ellen a törvényes örökösök felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, és a fellebbezésükben már előadott indokok alapján annak hatályon kívül helyezését kérték. Hivatkoztak arra is, hogy a közjegyző eljárási szabályt sértett, amikor a hagyatéki tárgyalásra a leszármazókat nem idézte meg. Végül érveltek azzal, hogy az 1992. évi XXXII. törvény 15. §-ának (2) bekezdése szerint az eljárás illetékmentes, ezért a fellebbezés és a felülvizsgálati eljárás illetékének lerovására nem lettek volna kötelezhetők. A szerződéses örökös ellenkérelme a jogerős végzés hatályban tartására irányult, álláspontja szerint annak meghozatalánál sem anyagi jogi, sem eljárásjogi jogszabálysértés nem történt. A felülvizsgálati kérelem az ügy érdemét tekintve nem megalapozott. Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 5. §-ának (2) bekezdése szerint - a 3. § (1) bekezdésében meghatározott sérelmekért - kárpótlásra az életben lévő sérelmet szenvedett, halála esetén pedig az jogosult, aki a szabadságelvonás idején és a sérelmet szenvedett halálakor vele házasságban élt - vagyis a túlélő házastárs. Más hozzátartozó - így a leszármazó - részére e törvényhely kárpótlási igény érvényesítésére alanyi jogot nem biztosít. A fenti rendelkezésből egyértelmű az is, hogy a túlélő házastárs az ott írt feltételek fennállása esetén is csak akkor jogosult kárpótlásra, ha a sérelmet elszenvedett házastársa már meghal, és ezért a törvény által biztosított lehetőséggel élni nem tudott. Ha azonban a fenti törvényhely szerint kárpótlásra jogosult személy a jogosultsága keletkezésekor: vagyis a törvény hatálybalépésekor élt és igényét érvényesítette is, valójában várományi joga keletkezett a kárpótlásra, amely mint az őt illető követelés a hagyatékába tartozik és az öröklési jogi szabályok szerint illeti meg örökösét - az adott esetben az öröklési szerződés alapján a szerződéses örököst. Helytálló volt ezért a közjegyző és a megyei bíróság álláspontja, amely az adott esetben az örökhagyó által már érvényesített kárpótlási igény alapján fennálló követelésre az öröklési jogi szabályokat alkalmazta. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős hagyatékátadó végzést a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. Helytálló viszont a törvényes örökösöknek az eljárási illetékkel kapcsolatos álláspontja.