Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 11. kötet, 1986-1989 (Budapest, 1990)

gazdálkodás követelményeit vagy a tulajdonostárs jogos érdekét sérti. A megyei bíró­ság úgy foglalt állást, hogy jelentős változás az, hogy a felperes személygépkocsival rendelkezik, ugyanakkor méltányolandó érdeke a felperesnek az, hogy a személygép­kocsiját az ingatlanrészén, biztonságos helyen tárolja. Ehhez szükséges területtel egyébként is rendelkezik, csupán a megközelítését zárja ki a kialakult használat. A me­gyei bíróság az ingatlanon tartott helyszíni szemle megállapításait is mérlegelve úgy ítélte meg, hogy jelentősebb érdek fűződik a személygépkocsi biztonságos tárolásához és ennek érdekében az út kialakításához, mint az I. r. alperesnek a jelenlegi virággal, gyümölcsfákkal és díszfával telepített udvarrésze fenntartásához. A használat szabá­lyozásának eredményeként az I. r. alperes kizárólagos használatában kisebb terület marad, ezért kötelezte a felperest e terület használata ellenében a használat jellegére is figyelemmel évi 2050 forint használati díj megfizetésére. Az út kiépítésével szükség­képpen meg kell szüntetni a virágos részt, és ki kell vágni két gyümölcsfát, valamint egy díszfát. Az említett növényzet ellenértékének megfizetésére a mezőgazdasági szak­értő véleményének alapulvételével kötelezte a felperest. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Azt helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felek megállapodással rendezett használatának a megváltoztatására a Ptk. 241. §-ában írt feltételek fennállá­sa esetén kerülhet sor. A felperes a perbeli előadása szerint 1980 áprilisában vásárolta a gépkocsit. A hasz­nálat újraszabályozását - nevezetesen a gépkocsival való bejárás biztosítását - azon­ban csak az 1984 decemberében előterjesztett keresetében kérte. A gépkocsi megvá­sárlása óta közel öt év telt el. Minthogy a másodfokú bíróság megállapítása szerint a gépkocsi megvásárlása olyan körülményváltozás, amely alapja lehet a korábbi hasz­nálat megváltoztatásának, az újraszabályozás indokoltságánál nem hagyható figyel­men kívül a gépkocsi megvásárlása óta eltelt idő. Az igényérvényesítéssel való késlekedés okát fel kellett volna deríteni, mert indo­kolatlan igényérvényesítési késedelem mellett az időmúlás olyan utaló magatartásként értékelhető, amely a gépkocsi üzemben tartására mint változott körülményre tekin­tettel is fenntartott korábbi használati viszonyok megerősítésének minősül. Miután a másodfokú bíróság ezt a kérdést nem vizsgálta, döntése megalapozatlan. Az ingatlanhasználat újraszabályozásánál sem hagyható figyelmen kívül, hogy a kérdéses ingatlan a felek közös tulajdona, így a közöttük levő jogviszonyra a Ptk. 140-146. §-ai az irányadók. A használat rendezésénél elsődleges szempont, hogy a megváltozott használat egyik tulajdonostársra se legyen méltánytalan. A lényeges jogos érdekek összevetésénél a Ptk. 141. §-ában szabályozott abból a rendelkezésből kell kiindulni, hogy a tulajdonostársakat a dolog hasznai a tulajdoni hányaduk ará­nyában illetik meg, ilyen arányban terhelik őket a dolog fenntartásával járó és a do­loggal kapcsolatos egyéb kiadások, a közös tulajdoni viszonyból eredő kötelezettsé­gek, és ugyanilyen arányban viselik a dologban beállott kárt is. A Legfelsőbb Bíróság PK 8. számú állásfoglalásában kifejtettek szerint a közös tu­lajdon esetén a használat a tulajdoni arányokhoz igazodik. A birtoklás és a használat mértéke csak indokolt esetben térhet el a tulajdoni hányad szerinti aránytól. A beszer­zett szakvélemény szerint az I. r. alperes a megállapodással rendezett használat ered­ményeként a tulajdoni arányát el nem érő, 241 m2 terület használója volt. Ezt a hasz­nálatot tovább csökkentette a másodfokú bíróság azzal, hogy lehetővé tette a személy­gépkocsi-átjárásra is alkalmas, 3 m széles út kialakítását. Ezzel a rendezéssel az I. r. alperest megillető használat jelentősen csorbult, és a másodfokú bíróság a méltányta­lan helyzet kiküszöbölésének nem a megfelelő módját választotta. A Ptk. 141. §-ának rendelkezéséből és a PK 8. számú állásfoglalásban kifejtettekből 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom