Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 11. kötet, 1986-1989 (Budapest, 1990)

Az első fokú bíróság ítéletében az alperest 1280 Ft és ennek törvényes késedelmi kamatai megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A felpereseket egyetemlegesen 6000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Jogi álláspontja szerint a „szabadalomhasznosítási engedély" címen megkötött szerződés jogszabályba ütközik, és ezért semmis. A felperesek ugyanis a találmányukra szabadalmi oltalmat nem kaptak. Az ítélethozatalig hatályossá nyilvánított szerződés alapján a szolgáltatások elszámolásaként marasztalta az alperest (Ptk. 200. §, 237. §). Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek a keresetüknek egészben helyt adó ítélet iránt. Az alperes az első fokú bíróság ítéletének a helyben hagyását kérte. A Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletnek a főtárgyában és a kamatban marasztaló, meg nem fellebbezett rendelkezését a másodfokú eljárásban nem érintette. A fellebbezés nem helytálló az alábbiak szerint. Téves az első fokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a szabadalom engedélyezésének hiányában a hasznosítási engedélyről szóló szerződés jogszabályba ütközik és semmis. A szabadalmi oltalom hiánya önmagában a műszaki megoldást a szellemi alkotás voltától nem fosztja meg és azt sem zárja ki, hogy a felhasználásáról az alkotó szerződést kössön. Más kérdés, hogy a szabadalmazhatóság feltételéhez kötött hasznosítási szerződés jogi sorsa miként alakul attól függően, hogy a szabadalmi engedélyt megadják-e. Az elbírált esetben azonban a vita tárgya nem ez volt: az alperes nem a szabadalom hiányára, hanem a szolgáltatott műszaki megoldás hibás voltára hivatkozva állt el a szerződéstől. Az alperes a felperesek sajátjának elismert műszaki megoldásnak mint szellemi alkotásnak a munkaközösség gazdasági tevékenysége körében való hasznosítására szerzett engedélyt, a felhasználás folytán elérhető vagyoni eredményből pedig arányos részt, díjat vállalt fizetni. A Ptk. 86. §-ának (3) bekezdése szerint a törvény védi azokat a szellemi alkotásokat, amelyekről külön jogszabályok nem rendelkeznek, és amelyek társadalmilag széles körben felhasználhatók és még közkinccsé nem váltak. A Ptk. 87. §-a alapján részesedés követelhető az ilyen szellemi alkotások felhasználásából származó gazdasági eredményből. Megalapozatlan az ítélet indokolásának az az érvelése, hogy a felperesek szellemi alkotása, társadalmilag széles körben való felhasználhatóság hiányában nem tarthat igényt törvényességi védelemre, és ezért díjazásról szerződés nem köthető. A szerződés érvényesen létrejött, hibás teljesítése azonban alapot adott az elálláshoz. A kivitelezésre átadott műszaki megoldás ugyanis minőségileg fogyatékos terméket eredményezett. Az alperesnek a felperesekhez intézett nyilatkozata a szerződést felbontotta, ezáltal a szerződés megszűnt (Ptk. 319. §, 320. §). Érdemben helyes az első fokú bíróság döntése, amelyben a szolgáltatások elszámolása címén, az egyező előadás alapján felderített különbözet erejéig marasztalta az alperest. A szerződéses viszonynak az elállás folytán való megszűnése miatt a szolgáltatások visszajárnak [Ptk. 319. § (3) bek.]. Nem helytálló a felpereseknek az az érvelése, hogy az alperes a megszerzett szabadalmi oltalom alatt álló termék előállításával a felperesek megoldásának továbbfejlesztett változatát hasznosítja, és ezért díjat köteles fizetni. Az a körülmény, hogy az alperes által - utóbb - hasznosított termékre megadták a szabadalmi oltalmat, önmagában bizonyítja, hogy ez utóbbi megoldás eltér attól, amit a felperesek - korábban - szabadalmaztatásra bejelentettek. Ha a felperesek ezzel ellentétes álláspontot kívánnak érvényre juttatni, a szabadalom megsemmisítése iránt léphetnek fel külön eljárásban. Ha pedig azt álh'tják, hogy az alperes (az alperesi szabadalom feltalálója) a megoldást az ő találmányukból vette, találmánybitorlási eljárást indíthatnak. A jelenlegi jogi helyzetben azonban a felpereseknek sem a szerződés alapján, sem pedig 79