Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

szabadalomhasznosítási díj illeti meg a hasznosítóval szemben (Ptk. 361. §, 1969. II. tv. 17—20. §). A jogalap ebben a vonatkozásban sem volt vitás. Az öszszegszerűség tekintetében az alperes tévesen hivatkozott az I. vállalat és a felperes között kikötött díjazásra. Az abban a szerződésben megállapított díj összege nem köti a jelen ügyben a feleket, mert az a szerződés nem a perbeli felek között jött létre. Helyesen mutatott rá az első fokú bíróság arra is, hogy a szabadalomhasznosítási díjként nagyobb összeget kell megállapítani, mint a szolgálati találmány feltalálóját megillető díjazás. Nincs jelentősége annak sem, hogy a volt szabadalmas és a felperes között létrejött szerződésben szabadalomhasznosítási díjként is a találmányi díjjal azonos összeget kötöttek ki. Ez a kikötés a szabadalom átruházásának a feltétele volt, az I. vállalat és a feltaláló közötti viszonylatban a díjazás megállapításánál jelentősége volt annak, hogy a találmány szolgálati találmányként jött létre, a feltaláló munkaköri kötelességének a teljesítése során. Az alperes azonban ennek az előnyeit nem élvezheti, ezért vele szemben a felperes nagyobb összegű szabadalomhasznosítási díjra tarthat igényt. Helyesen utalt az alperes fellebbezésében arra, hogy a díj összegének a megállapításánál nem lehet tekintettel lenni a pótalkatrészek gyártására, mert az közvetetten a pótalkatrészek díjazását jelentené. Viszont az első fokú bíróság által darabonként 180 forintban megállapított hasznosítási díj ettől függetlenül is megilleti a felperest az összes körülmények mérlegelése alapján. Nincs olyan szabály, amely kimondaná, hogy a szabadalomhasznosítási díjként a találmányi díj kétszeresét kell megállapítani. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában tükröződő iránymutatás is csupán általában tartja ezt megfelelőnek. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság részben téves indokolása ellenére a szabadalom átruházása után az alperes által harmadik személyek részére gyártott készülékek tekintetében elfogadta az első fokú bíróság által készülékenként megállapított 180 forintot. 3. Az első fokú bíróság helyesen foglalt állást a pótalkatrészek kérdésében. Az adott esetben ezek gyártása nem jelenti a találmány hasznosítását, a perbeli pótalkatrészek nem valósítják meg a szabadalom főigényponti jellemzőit. Önmagában az a körülmény, hogy az alkalmazásuk, felhasználásuk elősegíti a szabadalom tárgyát jelentő készülékek élettartamának a növelését, nem minősül a szabadalom hasznosításának arra tekintettel, hogy a felhasználó nem is az alperes. Mindezeket figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta az első fokú bíróság ítéletét. Másodfokon egyik fél fellebbezése sem vezetett eredményre, ezért a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy mindkét fél viseli a saját másodfokú költségét. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 772/1982. sz., BH 1983/10. sz. 397.) 3.4. Újítói jog 73. I. Valamely javaslat újításként való minősítésének előfeltétele, hogy megoldást tartalmazzon valamely műszaki, munka- vagy üzemszervezési feladatra. Nem tekinthető újításnak az a javaslat, amely csak a megoldható feladatot tárja fel, illetőleg a megoldás elégséges voltához szükségszerűen hozzá tartozó mozzanatoknak csak egy részével foglalkozik [Ptk. 86. §, 38/1974. (X. 30.) MT sz. r. 2.§ (1) bek.]. 88