Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

Az alperes elismerte, hogy hasznosítja szabadalmat, a jogalap vonatkozásában azzal védekezett, hogy az alperesnek egy — a perbeli megoldással kapcsolatos — másik szabadalmát is hasznosítja és díjazza, és a felperes lemondott arról, hogy egyidejűleg két szabadalma után kapjon feltalálói díjat. A felperes korábbi szabadalmát 1982. december 31-ig díjazta, ezért a felperes csak az ezt követő időre igényelhet találmányi díjat. Marasztalása esetére kg-onként 25 fillér alatt találmányi díj számításba vételét kérte. Az első fokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 398 026 forint találmányi díjat és annak 1982. április l-jétől járó évi 5%-os kamatát, valamint 22 000 forint perköltséget. Az első fokú ítélet indokolásából megállapíthatóan a felperes ezt meghaladó kereseti kérelmét a bíróság elutasította, de az ítélet rendelkező része ezt nem tartalmazza. Az első fokú ítélet indokolása szerint a kereseti igény jogalapja fennállott. A perbeli találmányt a 11/1983. (V. 12.) MT számú rendelet 1983. július L napján történt hatályba lépését megelőzően értékesítették, ezért a rendelet 10. §-ának (2) bekezdésére tekintettel a hasznosítás időpontjában hatályban volt 45/1969. (XII. 28.) Korm. számú rendeletet (R.) kell alkalmazni a kereseti igény elbírálásánál. Megállapította az első fokú bíróság, hogy a felek találmányi díjszerződést nem kötöttek. A perben az értékesítésből származó hasznos eredmény és a díjkulcs mértéke vitás volt közöttük. A R. 3. §-ának (4) bekezdése értelmében szerződés hiányában a feltalálót megillető díjat az értékesítésből származó vállalati hasznos eredmény arányában kell megállapítani. Az ítéleti indokolás további megállapítása szerint azonban a felek — korábbi eltérő álláspontjukat feladva — a felhasznált vasmag súlyra vonatkoztatott díjazásban megállapodtak. Ezt a bíróság is elfogadta, mert a felhasznált anyag mennyisége mindig résztétele a teljes költségszámításnak, és tükröződik az elért hasznos eredményben is. Az alperes 1980. július l-jétől 1983. december 31-ig összesen 1 990 143 kg súlyú vasmagot használt fel az általa gyártott transzformátorokhoz. A szabadalom hasznosításával az alperesnél normaóra-megtakarítás és termelékenységnövekedés következett be. Tekintettel arra, hogy ezek számszerű értéke a műszaki és könyvszakértői bizonyítás ellenére sem tisztázódott, az első fokú bíróság a körülmények mérlegelésével a R. 3. §-ának (5) bekezdése alapján ún. eszmei díjat állapított meg kg-onként 20 fillérben. Csökkentő tényezőként vette figyelembe az eszmei díj kiszámításánál azt a körülményt, hogy a szabadalom felhasználásával készült termékekre vonatkozóan a piac felvevő képessége korlátozott, és a korábbi megoldás egyszerűbb szerszámozást igényel, mint a szabadalommal védett megoldás. Növelő tényezőként* értékelte viszont az első fokú bíróság az export lehetőség megteremtését, esztétikus termék kialakítását és egyszerűbb gyártási körülmények biztosítását. Nem foglalt állást az első fokú bíróság a perbeli találmány műszaki szellemi színvonala kérdésében (a szakértő írásbeli véleménye szerint átlagos szintű, szóban módosított véleménye szerint pedig az átlagot meghaladja). A kamatfizetési kötelezettséget az első fokú bíróság a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése alapján állapította meg. A Pp. 81. §-ának (2) bekezdése alapján kötelezte az alperest perköltség megfizetésére. Az első fokú bíróság ítélete ellen a felek fellebbeztek. A felperes fellebbezésében kérte a vasmag eszmei árának kg-onként 50 fillér alapulvételével a marasztalás összegének 995 071 forintra való felemelését. Álláspontja szerint indokolt 75