Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

lett volna a műszaki szakvéleményben megjelölt kg-onként 50 fillér díjazás elfogadása. Az alperes a marasztalás összegének vasmag kg-onként 10 fillér díj számításba vételével 199 014 forintra való leszállítását kérte. Előadta, hogy a perbeli találmányt előreláthatóan még három évig felhasználja gyártmányainál. Azzal érvelt, hogy a perbeli szabadalom nem alkalmazható önmagában. Alkalmazásához feltétlenül szükség van az „Eljárás transzformátorlemezek összeillesztés sére" című szabadalom felhasználására, ami után 3 039 763 forint feltalálói díjat fizettek ki a felperesnek. Álláspontja szerint az első fokú bíróság a díj öszszegének megállapításánál nem mérlegelte megfelelően azt, hogy a hagyományos transzformátorokhoz képest jelentősen megnövekedik a felhasznált huzalmennyiség. A 199 014 forint erejéig történt marasztalás fellebbezés hiányában részjogerőre emelkedett [Pp. 228. § (3) bekezdés]. A fellebbezési eljárásban a kereseti igény jogalapjának a fennállása nem volt vitatott a felek között. II. A fellebbezések az alábbiak szerint alaposak. A R. 3. §-ának (1) bekezdése értelmében a találmányért járó díj mértéke, folyósításánakideje és módja tekintetében a munkáltató — illetőleg az 1. § (4) bekezdése szerinti esetben a találmányra jogot szerző — és a feltaláló szerződésben állapodnak meg. Érvényes szerződés létrejötte esetében •— mindaddig, amígez a díjszerződés hatályban van — a szerződésben meghatározott mértékű találmányi díjra jogosult a feltaláló. Az irányadó tényállás szerint a felek között nem jött létre díjszerződés, és ítéletének az indokolásában az első fokú bíróság is ebből indult ki. A továbbiakban azonban tévesen — és az ítéleti indokolás egyéb részeinek is ellentmondóan — állapította meg, hogy a felek „korábbi eltérő álláspontukat feladva a felhasznált vasmag súlyra vonatkoztatott díjazásban megállapodtak". A Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A Ptk. 205. §-ának (2) bekezdése szerint a szerződés létrejöttéhez a feleknek lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Nem kell a feleknek megállapodniok olyan kérdésekben, amelyet jogszabály rendez. A találmányi díjszerződés keretében a felek a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a találmányi díj mértékét szabadon megállapíthatták volna. A találmányi díjat a gyártott termék árának a százalékában vagy darabonként, végül egy összegben is meg lehet a szerződésben állapítani. A R. 3. §-ának (4) bekezdésében írtakra figyelemmel általában a hasznos eredmény arányában történik a találmányi díj mértékének a megállapítása akkor is, ha a találmányra jogot szerző és a feltaláló a találmányért járó díj mértéke, folyósításának ideje és módja tekintetében szerződésben állapodnak meg. A felek megállapodása alapján azonban nemcsak a hasznos eredmény, hanem más adat is vetítési alapul szolgálhat. Annak tehát a perbeli esetben sem volt akadálya, hogy a. felek vetítési alapul a gyártásnál felhasznált anyagmennyiséget jelöljék meg. Önmagában a vetítési alapnak a megjelölése azonban nem elegendő a találmányi díj mértékének a meghatározásához, mert ehhez szükséges a felek megegyezése abban, hogy a vetítési alaphoz viszonyítottan milyen mértékű találmányi díjat kell fizetni. Ez olyan lényeges kérdés, amelynek a hiányában a szerződés létrejöttét nem lehet megállapítani. A találmányi díjnak a R. 3. §-ának (5) bekezdése alapján történt megállapítása téves. Annak elbírálásánál, hogy a szerződés hiányában a feltalálót meg76