Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

amennyiben a kár rendes jogorvoslattal nem hárítható el, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette, alapja lehet a kártérítő felelősségnek. Az ilyen kár megtérítését igénylő személynek kell — az általános szabályoknak megfelelően — bizonyítania, hogy kára keletkezett és ez jogellenes (törvénysértő) bírósági határozattal okozati összefüggésben van. A felelősség megállapítása, illetőleg az ez alóli mentesülés azon múlik, hogy az őt terhelő bizonyítás eredményeképp hogyan alakul a bíró vétkessége, amely elbírálásának társadalmi szempontja az elvárhatóság; úgy járt-e el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, azaz: felróható-e a magatartása. A Ptk. módosításáról és egységes szerkezetbe foglalt szövegéről szóló 1977. évi IV. tv. javaslatának indokolása a Ptk. 349. §-ának módosított rendelkezéseivel kapcsolatban rámutat: a bírósági gyakorlatra vár annak kialakítása, hogy az alkalmazott magatartásának a felróhatósága körében hogyan kell értékelni a munka jellegével együtt járó jogszabály értelmezési tévedéseket, továbbá az ügyintézési eljárásban az esetleges késedelmeket. A bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség elbírálása során a felróhatóság megítélése körében kettős követelmény érvényesül: egyfelől elvárható a szocialista törvényességnek megfelelő, lelkiismeretes bírói munka, ugyanakkor e téren is érvényre kell jutnia az ítélkezés függetlensége garanciális elvének. Ez minden esetben az adott ügyben eljárt bíróság tevékenységének konkrét vizsgálatát igényli, ugyanakkor általánosan irányadó szempont, hogy a munka jellegével együttjáró jogszabályalkalmazási-értelmezési tévedések a felróhatóság körén kívül esnek. Egymagában tehát az a körülmény, hogy a bíróság határozata utóbb tévesnek (törvénysértőnek) bizonyult, nem vezethet annak megállapítására, hogy a meghozatalában közreműködő bíró vétkes magatartást tanúsított, így felróhatóság hiányában a kártérítési felelősség nem foghat helyt. A perbeli esetben — amint arra az első fokú bíróság helytállóan mutatott rá — a munkaügyi bíróság L. I. munkaviszonyának felmondásával kapcsolatban a pert kellő körültekintéssel, gondosan folytatta le, a Legfelsőbb Bíróság idézett törvényességi határozata szerint azonban az MK 10. számú kollégiumi állásfoglalás téves értelmezése mellett helytelenül alkalmazta az Mt. V. 27. §ában foglalt jogszabályt. A kifejtettekből nyilvánvaló, hogy ez a tévedés nem alkalmas a bíró magatartása felróhatóságának megállapítására, így az alperes kártérítő felelőssége nem jöhet szóba. A felperes keresete alaptalan, az első fokú bíróság ezt elutasító, érdemben helyes ítéletét ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helyben hagyta. A pernyertes alperesnek költsége nem merült fel, ebben a kérdésben nem kellett határozni. (Legf. Bír. Pf V. 20 617/1981. sz., BH 198214. sz. 140.) 187. A közúti forgalomban részt vevő állattartó az okozott kárért a közúti közlekedés szabályainak vétkes megszegése esetén felel [Ptk. 351. § (1) bek., 339. § (1) bek.]. A felperes Lada 1200-as típusú személygépkocsija 1979. október 2-án a reggeli órákban a főútvonal melletti útpadkán parkolt. Vele szemben közeledett az alperes kétlovas fogatával. Az alperes egy, a menetirány szerinti jobb oldalon álló autóbuszt kikerült, amikor lovai megijedtek, megugrottak, és áttértek a menetirány szerinti bal oldalra, és a felperes parkoló gépkocsiját megrongálták. 220