Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

adásvételi szerződés színlelt szerződésként semmis volt. Mivel az alperes időközben az ingatlant elidegenítette, a felperes az eredeti állapot visszaállítása helyett 60 000 forintnak a javára történő elszámolását kérte az élettársi közös vagyon megosztásakor. Ez irányú keresetét bírói kioktatás után is fenntartotta. A perben fellépő ügyész annak megállapítását indítványozta, hogy a szerződés érvénytelensége következtében az eredeti állapot visszaállítása jogcímén a felperesé az ingatlan. Az első fokú bíróság az élettársi közös vagyont megosztotta, egyéb rendelkezések mellett az említett ingatlant „eredeti állapot visszaállítása" címén a felperes tulajdonába adta. Felhívta a földhivatalt a felperesi tulajdonjog bejegyzésére és az eljárás során elrendelt perfeljegyzés törlésére. Az ítélet indokolása szerint a szerződés színlelt volt, mert vételár fizetés az alperes részéről nem történt. A felperesnek eladási, az alperesnek vételi szándéka nem volt, az ügyletkötés kizárólag harmadik személy kielégítési alapjának elvonása céljából történt. Ez a színlelt szerződés tehát semmis, így — mivel az eredeti állapot az új vevő tulajdonjoga bejegyzésének hiányában visszaállítható — a Ptk. 237. §-a (1) bekezdésének első fordulatában szabályozott jogkövetkezmények alkalmazhatók. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet indokai alapján hagyta helyben azzal a kiegészítéssel, hogy miután a jelen per megindítása az ingatlannyilvántartásba bejegyzést nyert, „az ezt követően történt tulajdonos változás bejegyzése a jogvita elbírálása során irreleváns". Nincs tehát jelentősége annak, hogy az ingatlant időközben harmadik személy megvásárolta. A jogerős ítéletnek az ingatlannal kapcsolatos rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos. Helyesen utalt a törvényességi óvás arra, hogy az ingatlan tulajdonára vonatkozójogpernél valamennyi, az ingatlannyilvántartásban feltüntetett személynek perben kell állnia. A felperes keresete azonban pénzfizetésre, az alperes által eladott ingatlan értékének elszámolására, nem pedig a tulajdonjog visszaállítására irányult. Ilyen indítványt csak a perben fellépő ügyész tett. A Pp. 49. §-ának (4) bekezdése szabályozza a Pp. 2/A. §-a alapján fellépő ügyész perbeli jogállását. Ennek értelmében ha az ügyész és a fél perbeli cselekményei (nyilatkozatai, kérelmei stb.) eltérnek, azokat a bíróság a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el. E szerint az ügyész perbeli cselekményei nem függvényei a felek perbeli cselekményeinek, azok önállóak, eltérés esetén a bíróság az összes körülményt mérlegelve ítéli meg azt, ha az ügyész és a perben részt vevő fél cselekményei egymástól eltérnek. A Legfelsőbb Bíróság XXVII. számú Polgári Elvi Döntése szerint ezt a rendelkezést kell alkalmazni akkor is, ha az ügyész és a fél perbeli nyilatkozatai a keresetnek az ügyész által történt felemelése vagy módosítása tekintetében térnek el egymástól. A jelen perben az ügyész indítványa csak abban az esetben lett volna helytálló, ha a rendelkezésre álló adatok szerint az új telekkönyvi tulajdonos rosszhiszemű volt, és vele szemben a Ptk. 203. §-ában foglalt szabály alkalmazható lenne, helyesebben tulajdont a Ptk. 118. §-ának (2) bekezdése alapján sem szerzett. Ez esetben viszont a jogvitát a vevő perbenállása nélkül nem lehetett volna eldönteni, a jogerős ítélet ilyen módon nemcsak törvénysértő, de végrehajthatatlan is. A felperes a keresetét nem a Ptk. 203. §-ára alapította, a bíróságnak tehát a 184