Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)
ingatlan tulajdonosa nem állampolgár [3311976. (IX. 5.) MT sz. r. 13. § (1) bek.]. III. Az ingatlannyilvántartásba különállóként bejegyzett kisajátított ingatlanokat külön-külön kell értékelni akkor is, ha azokat a tulajdonos egységesen hasznosította [Ptk. 178. §, 1976. évi 24. sz. tvr. 8—9. §, 3311976. (IX. 5.) MT sz. r. 13. §J. A járási hivatal igazgatási osztálya a felperes U-i Katolikus Egyház tulajdonában levő összesen 12 056 m2 területű ingatlanokért 116 825 forint kisajátítási kártalanítást állapított meg, amelynek meghatározásánál akként járt el, hogy az ingatlanokat egységesen értékelte, 1500 m2-es területet telekként, azon felüli részét pedig földként. A felperes eredetileg 318 815 forintot követelt, majd keresetét leszállítva 269 000 forint többletkártalanítás megfizetését igényelte az alperestől. Az első fokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a járási hivatal határozatában megállapított kisajátítási kártalanításon felül fizessen meg 15 napon belül 107 175 forintot és annak 1980. szeptember 24. napjától járó évi 5% kamatát. Ezt meghaladó részében a felperes keresetét elutasította. Kötelezte egyben, hogy felhívásra fizessen meg az államnak le nem rótt keresti illeték címén 9708 forintot. Az alperest ugyanakkor 10 000 forint első fokú perköltség megfizetésére kötelezte a felperes részére. Az ítélet indokolása szerint — a perben kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményét elfogadva — az alperes tulajdonában volt ingatlanok kisajátítási értékét összesen 224 000 forintban állapította meg. Értékelését arra a jogi álláspontra alapította, hogy az ingatlannyilvántartás adatai szerint önálló helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlanokat nem lehet „egységesként figyelembe venni, mivel három különböző ingatlanról van szó, külön-külön kellett értékelni a forgalmi értékeket". Ezen túlmenően azért nem fogadta el az alperes védekezését, mert „a felperes nem esik ingatlanszerzési korlátozás alá". Az államigazgatási eljárásban elfogadott szakvéleménnyel szemben a perben eljárt szakértő véleményét azért tekintette megalapozottabbnak, mert „az előbbi szakértő nem is vizsgálta, hogy külön-külön az ingatlanok mennyit érnek". Az ítéletet az alperes, valamint a perben fellépett ügyész támadta fellebbezéssel. Az alperes eredeti fellebbezési kérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte. Jogi érvelése szerint az első fokú bíróság törvénytelen módon figyelmen kívül hagyta a kisajátításról szóló tvr. végrehajtása tárgyában kiadott 33/1976. (IX. 5.) MT sz. rendelet 13. §-ának (4) bekezdését [ez utóbbi feltehetően a 13. § (1) bek. a) pont], mely egyértelműen megállapítja, tekintet nélkül arra, hogy magánszemély vagy jogi személy a kártalanítandó fél: ... teleknek kell tekinteni a község belterületén levő ingatlanból 1500 m2-t meg nem haladó részt, az 1500 m2-en túli részt pedig földként kell kártalanítani. Egyébként a „három külön telekkönyvi betétben szereplő" ingatlanokat egy ingatlannak kell tekinteni, minthogy ezeknek egy tulajdonosa van: a felperes. Álláspontja szerint tévedett az első fokú bíróság akkor is, amikor arra a fikcióra alapította döntését, hogy mennyit kaphatott volna a felperes a perbeli ingatlanokért, ha azokat külön-külön értékesíti. A fellebbezési tárgyaláson az alperes fellebbezését annyiban módosította — a korábban tett elismerő nyilatkozatát fenntartva — hogy 164 000 forint kártalanítási összeg alapulvételével a felperes keresetét 47 175 forint tekintetében nem vitatja. 136