Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)
A járási ügyész fellebbezésében az ítélet részbeni megváltoztatását kérte anynyiban, hogy a szükséges részbizonyítás foganatosítása után a kártalanítás összegét „jóval kisebb mértékben állapítja meg" a bíróság. Fellebbezési érvelése szerint a járásbíróság nem derítette fel kellő alapossággal az ingatlanok jellemzőit. Téves az a jogi álláspontja, amely szerint a perbeli esetben a 33/1976. (IX. 5.) MT számú rendelet 13. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt korlátozó rendelkezés nem alkalmazható. A legfőbb ügyész indítványára a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Pp. 23/A. §-a alapján az ügyet másodfokú eljárásra a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta. A másodfokú eljárásban a Legfőbb Ügyészség azzal a módosítással tartotta fenn az ügyészi fellebbezést, hogy a kisajátított ingatlanokat külön-külön értékelje a bíróság 1500 m2-t meg nem haladó részében telekként, azt meghaladóan pedig földként. A fellebbezési eljárásban az ügyben eljárt szakértők szakvéleményüket kiegészítették. Egyezően nyilatkoztak arra vonatkozóan, hogy az 1500 m2-ig telekként értékelhető területnek forgalmi értéke 32 forintra tehető m2-enként, feltéve, hogy azokat építési telekként értékesítették volna. V. T. szakértő az államigazgatási eljárásban előterjesztett véleményét részben módosította. Arra hivatkozott, hogy mivel a községben földre vonatkozó tulajdonátruházás a kisajátítást megelőző öt évben nem volt, s így összehasonlító adat nem állt rendelkezésre, ezért a perbeli ingatlanokat a „jogszabályokban meghatározott szorzószámok" alkalmazásával értékelte úgy, hogy az 1500 m2 feletti területet III. osztályú szántóként vette figyelembe. Ezzel a módszerrel készült értékelése kis mértékben meghaladja dr. H. P. által 11 Ft/m2-ben megjelölt forgalmi értékelést, amelynek elfogadását a közös községi tanács területéhez tartozó U. községben levő mezőgazdasági ingatlanok forgalmának figyelembevételével javasolta. Dr. H. P. igazságügyi szakértő — újabb összehasonlító adatok közlése mellett is — az ingatlanok telekként történő értékelésével elérhető tényleges forgalmi árat 224 000 forintra tette. A fellebbezések az alábbi indokokból részben alaposak. Az 1976. évi 24. számú tvr. (a továbbiakban: Tvr.) 12. §-ának (1) bekezdése szerint a személyi tulajdon mértékét meghaladó ingatlanokért egyébként járó kártalanítást — attól feltételezetten, hogy az ingatlan elidegenítési kötelezettség alá esik, és a tulajdonosa kötelezettségét nem teljesítette — 50%-kal csökkenteni kell. E korlátozás a perbeli esetben azért nem tekinthető irányadónak, mert a vonatkozó jogszabályi rendelkezések egybevetéséből és helyes értelmezéséből következően a felperest a tulajdonában levő perbeli ingatlanok tekintetében elidegenítési kötelezettség nem terhelhette. E kötelezettséget megállapító — a Ptk. 92. §-ának (4) bekezdésében adott felhatalmazás alapján meghozott — 31/1971. (X. 5.) Korm. számú és a 32/1971. (X. 5.) Korm. számú rendeletek, valamint azok végrehajtása tárgyában kiadott többször módosított miniszteri rendeletek — a Kormányrendeletek elnevezéséből és azok bevezető rendelkezésében megfogalmazott céljából (1. §) is kitűnően — kizárólag az állampolgárok telek-, illetőleg lakás- és üdülőtulajdonának, tehát az állampolgárok személyi tulajdonának korlátozására vonatkoznak [Ptk. 92. § (1) bek.]. Ebből következően a felperes jogszerűen igényelheti az ingatlannyilvántartás adataival igazoltan, kizárólagos tulajdonában levő, három önálló földrészként nyilvántartott ingatlanokért egyébként járó (a Tvr. 9—10. §-ában írtak figyelembevételével megállapított) kártalanítás teljes összegét. 137