Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)
lakást biztosítania, ezért beköltözhetően kell a kisajátított ingatlan forgalmi értékét és a kártalanítás nagyságát megállapítani. Az ítélet fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A kisajátításról szóló 1976. évi 24. sz. tvr. 6. §-a szerint az állam a jogszabályban meghatározott kivételekkel a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésével az ingatlan tehermentes tulajdonjogát szerzi meg. Ennek elérése érdekében az ingatlanra vonatkozó jogokat a rendeletben meghatározott módon rendezni kell. A más személyt megillető jogok befolyásolják a tulajdonost megillető kártalanítás összegét is. A tvr. 10. §-ának (2) bekezdése értelmében forgalmi értékként a lakott értéket kell figyelembe venni, ha a bentlakó cserelakásra vonatkozó igényéről nem mond le. Ebben az esetben a tvr. 15. §-ának (4) bekezdése szerint a kisajátított épületben levő lakás használója részére a kisajátítást kérő köteles megfelelő cserelakást biztosítani. Ezekből a rendelkezésekből következik, hogy a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésével megszűnik a volt tulajdonos és a bérlő közötti jogviszony is. A bérlőnek ezt követő időben történő halála már nem hat ki a kettőjük jogviszonyára. A bérlő halála kizárólag a kisajátítást kérő és a bérlő közötti jogviszonyban hoz változást annyiban, hogy ha a bérlő halála után nem maradt olyan személy, aki a bérleti jog folytatására jogosult, a kisajátítást kérőnek a cserelakás biztosítási kötelezettsége megszűnik. A felperesi kisajátított ingatlan a kisajátítás időpontjában lakott volt, és a bérlő cserelakást kért, de ezért a felperesnek az ingatlan részben lakott értékének megfelelő kártalanítás jár. A kerületi bíróság téves jogi álláspontja miatt nem vizsgálta, hogy az egyszobás félkomfortos lakás lakottsága mellett mennyi az ingatlan reális forgalmi értéke. A szakértői bizonyítás kizárólag a beköltözhető érték megállapítására folyt. Ezért a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalához szükséges adatok nem állanak rendelkezésre. A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre figyelemmel az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és e bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban az ingatlanforgalmi szakértőt kiegészítő vélemény adására, megfelelő összehasonlító adatok feltárására kell felhívni a kisajátított ingatlan részben lakott értékének a megállapítása érdekében (P. törv. I. 20 52511984. sz., BH 198511. sz. 18.). 118. Pénzbeli kártalanítás esetén a kisajátított ingatlanra vonatkozóan más személyt megillető jogok és az ingatlanra bejegyzett tények — a jogszabályban meghatározott kivételekkel (pl. telki szolgalom, jogszabályon alapuló szolgalom) — megszűnnek. Nem tekinthető ilyen kivételnek a szerződésen alapuló, de az ingatlannyilvántartásba be nem jegyzett telki szolgalom [1976. évi 24. sz. tvr. 7.§ (1) és (4) bek., Ptk. 167. §, 168. § (1) bek., 158. § (1) bek.]. (P. törv. I. 20 047/1983. sz., BH 1983/9. sz. 355.) 119. A kisajátított ingatlanért járó kártalanítás megállapításánál a lakott ingatlan forgalmi értékét hasonló adottságú, összehasonlításra alkalmas, lakott ingatlanok forgalmi adatai alapján kell megállapítani. Ha ilyen összehasonlító forgalmi adatot egyáltalán nem vagy csak olyan csekély számban lehet felderíteni, hogy ezekből a kisajátított ingatlan forgalmi értékére nem lehet megnyugtatóan következtetni, a forgalmi érték megállapításánál az ingatlan beköltözhető forgalmi értékéből kell kiindulni. Azt, hogy a lakottság 129