Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

fokú bíróság, hogy mezőgazdasággal nem élethivatásszerűen foglalkozó magánszemély tulajdonában legfeljebb 6000 m2 földterület lehet. Téves azonban az az álláspontja, hogy ez egyben azt is jelenti: ilyen személy — így a felperes is — eddig a mértékig feltétlenül szerezhet földtulajdont. A külterületi ingatlan szerzéséről és a földtulajdon megszerezhető mértékéről a tvr. 4. és 1. §-a, valamint a mező- és erdőgazdasági ingatlanok forgalmáról szóló 1977. évi 27. számú tvr. végrehajtásáról rendelkező, a 28/1979. (XII. 30.) MÉM számú rendelettel módosított 36/1977. (XI. 3.) MÉM számú rendelet (Vhr.) 8. §-ában foglaltak az irányadók. E jogszabályok értelmében a mezőgazdasággal élethivatásszerűen nem foglalkozó magánszemély — az öröklést kivéve — az illetékes földhivatal engedélyével szerezheti meg külterületi föld tulajdonjogát, éspedig 6000 m2 külterületi földet szerezhet olyan községben, amelyben mező-, illetőleg erdőgazdasággal feladatszerűen foglalkozó állami szerv vagy szövetkezet, illetve annak egysége nem működik [Vhr. 8. § (2) bek.]. 3000 m2nél kisebb földterületet akkor is szerezhet, ha a föld fekvésénél fogva nagyüzemileg nem hasznosítható, vagy az eladó szociális és egyéb személyi körülményei (betegség, idős kor, alacsony jövedelem stb.) ezt indokolják [Vhr. 8. §0) bek.]. Mindezekből következően a földhivatal törvényszerűen tagadta meg az 1982. április 16-án kötött szerződésen alapuló ingatlanszerzés engedélyezését. A felperes ugyanis a korábbi szerződés alapján már megszerezte 2874 m2 külterületi föld tulajdonjogát, az újabb szerződés engedélyezése esetén a külterületi földtulajdona meghaladta volna a 3000 m2-t. Ez pedig nem volt megengedhető, mivel az alperes előadásából megállapíthatóan a község külterületén mezőgazdasággal feladatszerűen foglalkozó termelőszövetkezet működik. A másodfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a jogszabály rendelkezésének helyes értelmezésével az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyja. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság határozatát a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, egyben a helyébe a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozva, az első fokú bíróság érdemben helytálló ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdésére utalással helyben hagyta. (P. törv. I. 20 129/1983. sz. BH1983/10. sz. 399.) 84. I. A lakásszövetkezeti tagsági viszony megszűnése esetén a volt tag és a szövetkezet között elszámolásnak van helye: a volt tag javára kell figyelembe venni a lakásépítésre teljesített befizetéseit, végzett munkájának és szolgáltatásainak ellenértékét, ezzel szemben terheli a volt tagot a szövetkezet veszteségeinek és a felmerült költségnek a tagsági viszony idején felmerült arányos része [1977. évi 12. sz. tvr. 21. §, 23. § (3) bek., 41. § (1) bek., 1971. évi III. tv. 40. § (2) bek., 69. § (1) és (2) bek.]. II. Az építmény lebontását elrendelő államigazgatási határozat nem vizsgálható felül a bíróság által; a bíróságnak arra sincs lehetősége, hogy az ilyen határozatot közvetett módon, más per kapcsán felülvizsgálja [ 1981. évi I. tv. 72. § (1) bek.]. (P. törv. III. 21 094/1984. sz., BH 1985/11. sz. 424.) 101