Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 9. kötet, 1980-1981 (Budapest, 1983)

jogi védelem alá, következésképpen a felperes vonatkozásában szerzői jogok megsértéséről nem lehet szó. A megyei bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést. A fellebbezés részben alapos. A megyei bíróság érdemben helyesen utasította el a felperes által a szerzői joga megsértése miatt előterjesztett keresetet, a döntés indokolása azonban módosításra szorul. Az Szjt. 1. §-ának (1) bekezdése szerint a törvény — egyebek között — az irodalmi műveket is védelemben részesíti. Védelemben részesül ennek megfelelően minden olyan mű, amelynek formáján az alkotó szellemi tevékenységéből fakadó eredetiség jegyei felismerhetők, függetlenül attól, hogy az alkotás milyen esztétikai értékelést vált ki. A felperes válaszcikknek szánt írása e követelményeket mindenben kielégíti, attól tehát a szerzői védelem nem vonható meg. Az írást a felperes közzététel végett megküldötte a megyei napilap főszerkesztőjének. Ilyen módon az írás elhagyta a szerző felperes rendelkezési körét és meg nem határozott más személyek számára hozzáférhetővé vált. Ez — szerzői jogi értelemben — egyet jelent az írás nyilvánosságra hozatalával. A nyilvánosságra hozott mű részletét pedig az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven — a forrás és a szerző megnevezésével — bárki idézheti [Szjt. 17. §-ának (1) bekezdése]. Az alperes tehát szabadon használhatta fel a felperes válaszcikkének részleteit akkor, amikor újabb írásban foglalkozott az uszoda ügyével. A felhasználás nem haladta meg az alperes újabb cikke által indokolt terjedelmet, s az 1979. április 29-i cikk megfelelően jelölte meg mind a forrást, mind pedig a felperes személyét, ha név szerinti megnevezése el is maradt. Az is megállapítható, hogy az idézés az eredetihez (tehát a felperes válaszcikknek szánt írásához) híven történt, mert az alperes a felperes írásának gondolati lényegét ismételte meg írásban. Ezen az sem változtat, hogy az idézőjelben közölt szöveg nem mindig követi pontosan a felperes írásának szóhasználatát. Nem sérelmezheti eredményesen a felperes azt sem, hogy az alperes a 9 1969. (XII. 29.) MM sz. rendelet 7. §-ának (2) bekezdésében írt kötelezettségét megsértette. E jogszabály szerint a felhasználó köteles a szerzőt — kívánságára — a felhasználás módjáról és mértékéről tájékoztatni. Nincs azonban adat arra, hogy a felperes ilyen kívánságot fejezett volna ki. A kifejtettekre tekintettel tehát a felperes szerzői jogainak megsértését nem lehet megállapítani. A felperes azonban nemcsak szerzői joga, hanem személyhez fűződő jogai megsértésére is hivatkozott keresetlevelében, s azt állította, hogy a kifogásolt két cikk jóhírnevét is megsértette. A Ptk. 78. §-ára alapított kereseti kérelemmel azonban az első fokú bíróság nem foglalkozott, jóllehet a szerzői és a személyhez fűződő jogok megsértése megállapításának feltételei nem azonosak. így önmagában az, hogy a felperes szerzői jogai sérelmet nem szenvedtek, nem jelenti egyúttal azt is, hogy személyhez fűződő jogainak sérelme sem állapítható meg. Ez utóbbi körben — a Ptk. 78. §-ának (2) bekezdéséből kitűnően — elsősorban azt kell vizsgálni, hogy az alperes a kifogásolt cikkekben a felperest sértő, valótlan tényt állított-e, illetőleg való tényt hamis színben tüntetett-e fel. A kereseti kérelem e része tekintetében tehát további eljárásnak és érdemi határozat hozatalának van helye. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az első 29