Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)
alapként számolták el, egyértelműen következik, hogy az új gép kialakításánál felhasznált mindkét megoldást díjazták. Kétségtelen, hogy amennyiben ugyanannál a gyártmánynál a vállalat több megoldást hasznosít, a díjfizetési kötelezettség mindegyik megoldás után fennáll. Az adott esetben azonban a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy egyrészt a szerződéskötésnél figyelembe vették a korábbi megoldás felhasználását, másrészt a díjalapként elszámolt összeg mindkét megoldás után elért hasznos eredményt tartalmazta. A felperes tehát mindkét találmányának az alkalmazása után díjazást kapott részesedésének az arányában, amely részarányt a szerződésben a felek egyező akarattal és mindkét megoldás alkalmazására figyelemmel alakították ki. Mindezekre tekintettel — egyebekben indokainál fogva — a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta az első fokú bíróság ítéletét. A pernyertes alperes perköltséget nem számított fel, így ebben a kérdésben nem kellett rendelkezni. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 353/1978. sz., BH 1979/7. sz. 232.) 34. A találmányi díj kiszámításánál a díjkulcs meghatározása nem történhet mechanikusan. A bíróságnak a megoldás kidolgozásával és hasznosításával kapcsolatos összes tényezőket összefüggésükben és együttesen kell értékelnie, és olyan díjkulcsot kell megállapítani, amelynek alapján kiszámított találmányi díj arányban van a feltalálók szellemi munkájának a színvonalával, eredményével, jelentőségével és hasznosságával. A díjkulcs megállapításával arra is tekintettel kell lenni, hogy a kiszámított összeg ténylegesen arányban áll-e a feltalálók munkájával [45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. r. 2. és 3. §]. I. Az alperes által kiadott pályázati felhívás alapján a két felperes további három társával együtt „Elektroforetikus festőberendezés áramforrásának kifejlesztése" címmel újítási javaslatot nyújtott be az alpereshez. Az alperes a javaslatot újításként elfogadta és 1969. november 28-án hasznosítási szerződést kötött az újítókkal. A megoldást az alperes 1970. december 23-tól alkalmazta az ELFŐ 500 és ELFŐ 1000 típusú elektronikus áramforrások gyártásánál. Az újítási hasznosítási szerződés alapján az alperes az 1971. és 1972. év hasznos eredménye után az újítók részére személyenként 148 014 Ft-ot, összesen 740 071 Ft-ot fizetett. Az alperes a megoldást szolgálati szabadalomként is bejelentette. A szabadalmi bejelentésben az öt újító közül feltalálóként már csak a két felperes szerepel. A szabadalmi bejelentés 1970. november 25-én történt, „Kapcsolási elrendezés, időben állandó vagy tetszés szerint változó egyenfeszültséget vagy egyenáramot szolgáltató villamos tápforráshoz, különösen elektroforetikus festőberendezés áramforrásához" címmel. A megoldás 166 792. lajstromszám alatt szabadalmi oltalmat nyert. A már kifizetett újítási díjon kívül az alperes nem fizetett a felperesek részére találmányi díjat. A találmányi díj tekintetében a felek között nem jött létre szerződés. A felperes a szabadalmi megoldás felhasználásával gyártott készülékek után az 1970—1976. években összesen 10 millió 513 000 Ft hasznos eredményt ért el. Az 1971. és 1972-es évek eredményének a figyelmen kívül hagyása esetén a vállalati haszon a készülékek után 6 millió 812 000 Ft. A megoldás műszaki-szellemi színvonala az átlagosnál magasabb. Az alperes ennek alapján a „HUNGAROKORR 73" elnevezésű korrózióvédelmi pályázaton az Országos Találmányi Hivatal elnökének I. díjában és a kohó89