Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

ezeket a jogdíjakat a lemezen, illetve a kazettán fetüntetett feldolgozói minősége alapján kapta. A Legfelsőbb Bíróság által a fentiekben megállapított és részben kiegészített tényállás az első fokú bíróság ítéletének alapjául szolgáló tényállástól mindössze egy lényeges pontban tér el. Az első fokú bíróság ugyanis azt állapította meg, hogy a felperes a magnetofon-szalagot, amelyet saját maga készített és adott át bemutatás céljára P. I. II. r. alperesnek, utóbb viszszakapta, illetőleg az visszakerült a birtokába. A lefolytatott bizonyítás anyaga azonban ezt a következtetést nem támasztja alá. A fellebbezési eljárás során személyesen is meghallgatott P. I. II. r. alperes maga sem állította határozottan, hogy a magnetofon-szalagot a felperesnek visszaadta volna. Hasonlóan bizonytalan tartalmú vallomást tett a magnetofon-szalag sorsára vonatkozóan B. L. tanú, az MHV I. r. alperes művészeti igazgatóhelyettese is. A szalag átvételét elismerő P. I. II. r. alperesnek tehát nem sikerült bizonyítania a szalag visszaadását. A felperes az MHV I. r. és a Kultúra III. r. alperessel szemben előterjesztett keresetében szerzői joga megsértésének megállapítását, az említett alpereseknek a további jogsértéstől való eltiltását, megfelelő elégtétel adására és kártérítés megfizetésére kötelezését kérte — míg a P. I. II. r. alperessel szemben előterjesztett keresete az átadott hangszalag kiadására vagy —, ha ez nem lehetséges — 10 000 Ft általános kártérítés megfizetésére irányult. P. I. II. r. alperes viszontkeresetében annak megállapítását kérte, hogy a mű szerzője ő, vagyis P. I. II. r. alperes, és hogy a felperest a művel kapcsolatban semmi néven nevezendő szerzői jog nem illeti meg. A felperes ennek a viszontkeresetnek elutasítását, másodlagosan pedig — de pusztán a viszontkereset kapcsán és ebben a körben — annak megállapítását kérte, hogy az átdolgozásnak 50%-os arányban társszerzője, akinek P. I. II. r. alperes ennek folytán az öt éven belül felvett szerzői díjakkal elszámolni tartozik. Az első fokú bíróság mind a felperes keresetét, mind pedig P. I. II. r. alperes viszontkeresetét elutasította. Az első fokú bíróság ítélete ellen bejelentett fellebbezésében (fellebbezéseiben) a felperes az alpereseknek az eredeti kereseti kérelem szerinti marasztalását kérte. Az alperesek ellenkérelmükben egybehangzóan kérték az első fokú ítélet helyben hagyását. Az MHV I. r. alperes egyben csatlakozó fellebbezéssel is élt, melyben a felperes esetleges szerzői jogait vitatta, illetőleg az első fokú ítélet indokolása ezzel kapcsolatos részének módosítását kérte. P. I. II. r. alperes a viszontkeresetét elutasító ítéleti rendelkezés ellen nem élt fellebbezéssel. Az első fokú határozatnak fellebbezéssel nem támadott ez a rendelkezése tehát jogerőre emelkedett [Pp. 228. § (3) bek.]. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét csak a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között vizsgálta felül az alábbiak szerint: a) A felperes kereseti kérelmében egyebek között azt sérelmezte, hogy az MHV I. r. alperes sem a hanglemezen, sem a kazettás hangszalagon nem tüntette fel, hogy annak ő, a felperes a szerkesztője. Abban a kérdésben, hogy a felperes a hanglemez, illetőleg a vele azonos tartalmú műsoros kazetta szerkesztésével létrehozott-e szerzői jogi védelem alá eső művészi vagy tudományos alkotást, a felek eltérő nyilatkozatokat tettek. Az alperesek tagadták, hogy a felperesnek a hanglemez anyagának 40