Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

így Dr. O. Gy. akadémikus arra mutatott rá, hogy a kötet alapanyaga — a Sz. környéki táj hagyományos elbeszélő anyaga — csekély kivételtől eltekintve, a nemzetközi és hazai mesekatalógusok szerint ismert és meghatározható; a mesék túlnyomó többségét már ismert típusokkal teljes mértékben azonosítani lehet. Népköltészeti párhuzamokban a típusokba nem sorolható néhány mese egy része is ismert. Dr. O. Gy. szerint a kötetben mindössze két olyan mese van, amelyre a típusadatok ez idő szerint nem ismertek, vagy előzményei a néprajztudomány jelenlegi állása szerint nem bizonyíthatók. Felfogása szerint a mesék feldolgozási módjában sincs olyan egyéni, eredeti jelleg, amelyet más mesélőknél nem lehetne megtalálni. így T. J. maga is csak annyit változtatott a meséken, mint sokszáz elődje, akiknek száj hagyományozó készsége alapján a meseanyag hozzá eljutott. Hasonló értelemben nyilatkozott dr. B. T., a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjának igazgatóhelyettese is. Álláspontja szerint a másoktól hallott népmeséknek kisebb-nagyobb változtatással történő elmondása, variánsok képzése, az aktualizálás, moralizálás, a figurákkal és az eseményekkel való — s az alkalomhoz igazodó — játék a népmesei hagyományok keletkezésének és továbbadásának tudományosan is elfogadott törvényszerűségei közé tartozik. Ez jellemző a megjelent kötetre is. Szinte valamennyi meséje ismert T. J. lakóhelyének tágabb környezetében, s ott számtalan átdolgozásban és feldolgozásban, évtizedek óta közszájon forog. T. J. esetleges átdolgozói (feldolgozói) tevékenységével kapcsolatban pedig arra mutatott rá dr. B. T., hogy a perben nincs megjelölve az az alapmű, amelynek átdolgozását (feldolgozását) T. J. elvégezte volna. Átdolgozásról (feldolgozásról) pedig nem lehet szó mindaddig, amíg nem ismert az az alapmű, amelyhez viszonyítva az át- vagy feldolgozás megtörténhetett. Végül az alperes a fellebbezési eljárás során becsatolta Dr. I. M. kandidátusnak, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportja Foklór Osztálya vezetőjének véleményét is. Eszerint a modern folklorisztika álláspontja az, hogy a folklór alkotásfolyamat elve kizárja a profeszszionális művészetek értelmében vett személyes, individuális teremtést. Rámutatott, hogy a mesék szerkesztése és terjedelme is megfelel a folklorisztika által felismert törvényszerűségeknek, s így bennük a folklór hagyományozás saját fejlődésének kényszere, nem pedig a mesemondó egyéni leleménye nyilatkozik meg. T. J. dr. I. M. szerint sem lépte túl a folklór alkotásmódszer határait, s ezért sem a mesék anyagát, sem azok szerkesztését illetően nem tekinthető egyéni-individuális (autonóm) alkotónak. Az ismertetett szakvélemények, illetőleg a néprajztudomány szakembereinek nyilatkozatai alapján abban a kérdésben térnek el egymástól, hogy az „eredetiség", az „egyéni jelleg", a „szerzőség" tekintetében különbözőképpen ítélik meg a népi mesemondónak és az előadott mesének a viszonyát. A Szerzői Jogi Szakértő Testület elvben lehetségesnek tartotta, hogy a népmesék olyan egyéni-eredeti alkotásnak minősüljenek, amelyek szerzői jogi oltalmat élveznek. Dr. B. I. viszont elvileg is kizárta annak a lehetőségét, hogy a népmese szerzői jogi védelem alá eső műként szerepelhessen, mert az olyan mértékű szerzői beavatkozás, amely a szerzőség megállapítását lehetővé teszi, egyúttal kivonja a művet a népköltészet területéről. Más-más megfogalmazásban, eltérő indokolással és eltérő szempontokból kiindulva, lényegében ugyanezt az álláspontot fejtették ki az ismertetett tartalmú nyilatkozatok is. 36