Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

A járásbíróság az alperes előadását elfogadva tényként állapította meg, hogy az akkori munkahelyén teremkupa bajnokságot szerveztek, amelyre az alperes és munkatársai is beneveztek. A sportkör szertárából kértek ehhez 12 db mezből és nadrágból álló szerelést, amelyet 1977. február 22-én az alperes vett át munkatársai nevében is. A sportöltözékeket 1977-ben nem adták vissza. Ebben az évben átszervezés folytán megszűnt az alperes munkaviszonya, más vállalathoz került. A sportmezeket és nadrágokat utólag sikerült az alperesnek begyűjtenie, 1977. decemberében fel^is ajánlotta 8 db mez és 12 db nadrág átadását. A járásbíróság az alperest csak a meglevő 8 db sportmez és a nadrágok kiszolgáltatására kötelezte, elismerése alapján. Az elveszett 4 db sportmez értéke utólag nem határozható meg, ezért ebben a tekintetben a felperes keresetét elutasította, bár ilyen rendelkezést az ítélet rendelkező része nem tartalmaz. Az illetékre vonatkozó rendelkezést azzal indokolta, hogy az alperes a követelést az első tárgyaláson elismerte és valójában nem adott okot a perre. Az ítélet ellen csak a felperes fellebbezett, az első fokú ítélet részbeni megváltoztatásával a még hiányzó 4 db sportmez visszaszolgáltatására vagy ellenértékének és a perköltségnek a megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A megyei bíróság tárgyaláson kívül hozott végzésével megszüntette a pert és az első fokú ítéletet teljes egészében hatályon kívül helyezte, mert az alperes visszaszolgáltatási kötelezettsége a dolgozók munkajogi anyagi felelősségén [Mt. 58. § (1) bekezdése, Mt. V. 96. § (1) bekezdése] alapszik, és nincs lehetőség arra, hogy a vállalat közvetlenül a bíróságnál kérje az alperes visszaszolgáltatási kötelezettségének megállapítását. A felperes követelésének érvényesítése csak a munkajogi vitákra előírt eljárás útján lehetséges. A vállalatnak az alperest mint volt dolgozóját írásbeli határozatban kellett volna köteleznie a vállalat tulajdonában levő sportöltözetek viszszaszolgáltatására még akkor is, ha időközben a munkaviszonya megszűnt [Mt. V. 98. § (1) bek.]. A felperes vállalat határozata ellen az alperes panasszal élhetett volna a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz. A másodfokú bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az alperes sohasem volt a felperes sportklub alkalmazottja, s téves az a megállapítás is, hogy a sportklub azonos lenne az alperes volt vállalatával. Az, hogy a vállalat anyagi támogatásban részesíti (részesítheti) a sportkört, nem változtat azon, hogy a vállalat és az általa anyagilag támogatott sportkör különálló jogi személyek (Ptk. 28. §). Munkaviszony hiányában az alperes felelőssége az általa átvett sportfelszerelések tekintetében nem az Mt. 58. §-ának (1) bekezdésében, illetve az Mt. V. 96. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint alakul. Nem lehet tehát szó az Mt. 63. §-ának (1) bekezdésében említett, a dolgozó és a vállalat között a munkaviszonyból eredő jogokkal és kötelezettségekkel összefüggésben felmerült munkajogi vitáról, amelyben előbb a vállalati munkaügyi döntőbizottságnak kellett volna eljárnia. Tévedett tehát a megyei bíróság, amikor a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján a 130. § (1) bekezdésének b) pontjára utalással a pert megszüntette és az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 251. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján teljes egészében hatályon kívül helyezte ahelyett, hogy a felperes fellebbezését érdemben bírálta volna el. 17