Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

ben viszont az illetékes szerv azt állapítja meg, hogy a bejelentett megoldás kezdettől fogva nem elégítette ki a szabadalmazhatóság követelményeit. A szóban levő esetben ez történt. Ezért az I—III. r. felpereseket nem lehet feltalálóknak tekinteni. így részükre az említett rendelet 1. §-ának (1) bekezdése értelmében találmányi díj nem jár. A kártérítési igény is alaptalan. A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése értelmében „aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni". Az adott esetben a károkozást nem lehetett megállapítani. Az alperes nem járt el jogellenesen, amikor a megsemmisítési eljárásban nem védekezett, illetve saját maga mint szabadalmas — a saját maga által lefolytatott vizsgálat eredményére tekintettel — nem kérte a bíróságtól a megsemmisítő határozat megváltoztatását. Nem is lehet megállapítani okozati összefüggéseket az alperes magatartása és a szabadalom megsemmisítése között. Az Országos Találmányi Hivatal és a Fővárosi Bíróság a rendelkezésre álló adatok gondos mérlegelése alapján — a jogszabályban előírt eljárás lefolytatása után — döntött és a rendelkezésre álló újdonságrontó adatok alapján állapította meg, hogy a megoldás nem tekinthető szabadalmazható találmánynak, a szabadalmi bejelentés alapjául szolgáló megoldás a bejelentés időpontjában sem felelt meg a szabadalmazhatóság követelményeinek. Ezt a döntést ebben a perben nem lehet felülbírálni. Nem lehet megállapítani, hogy a jogerős döntés téves volt, s ezt az alperes idézte elő felróható magatartásával. Enélkül viszont hiányzik a kártérítési igény jogalapja. A felperesek csak akkor hivatkozhatnának arra, hogy az alperes mulasztása folytán őket kár érte, ha beigazolódnék, hogy a megoldásuk találmánynak minősül, szabadalomképes, de az alperes rosszhiszemű magatartásával érte el a szabadalom megsemmisítését és ezért nem juthatnak a felperesek az őket jogosan megillető találmányi díjhoz. A per adatai erre nem szolgáltatnak alapot. A IV. r. felperes vonatkozásában kétségtelen, hogy a szakértői vélemény szerint az alperes által alkalmazott technológia maradéktalanul nem felel meg a felperes újítási javaslatának. Ez a megállapítás önmagában nem zárja ki az újítás díjazását. A szakértő véleménye értelmében bizonyos vonatkozásban a IV. r. felperes újítási javaslata viszonylag új és részben megfelel az alperes által alkalmazott technológiának. A Legfelsőbb Bíróság mégsem vizsgálta, hogy a IV. r. felperes javaslata megvalósult újításnak tekinthető-e, és alkalmazása milyen hasznot eredményezett. A felperesi igény elbírálásánál ugyanis az újításokról szóló 38/1974. (X. 30.) MT sz. rendelet 20. §-ának (2) bekezdése értelmében az 57/1967. (XII. 19.) Korm. sz. rendeletet kell alkalmazni. E rendelet 6. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint pedig újítási díjra nem tarthatnak igényt a műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozó dolgozók. Ide tartoznak többek között a rendelet szerint a termelést irányító magasabb beosztású műszakiak. A IV. r. felperes művezető, tehát a termelést irányító műszaki dolgozó volt, a magasabb beosztású dolgozókat felsoroló II. bérkategóriába sorolták. A IV. r. felperes maga sem vitatta, hogy a vállalatnál a II. nyereségkategória a műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozó dolgozók körét határozta meg (1976. augusztus 11-én kelt tárgyalási jegyzőkönyv). Az ilyen dolgozók a megvalósításkor hatályos jogszabályi rendelkezés szerint újítási díjra nem tarthattak igényt, csak egyéb — a vállalat döntési körébe tartozó — anyagi elismerésre. Nem volt ezért szükség sem annak a vizsgálatára, 66