Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

pontja értelmében elévült, ezért a nyomozó hatóság a nyomozást megszüntette. A felperes a támfalakat a b.-i vállalat megrendelésére szállította darabonként 363 Ft-ért. A megrendelő pert indított a szállító vállalat ellen, mert a kereset szerint a szállító gyártási különköltség címén jogosulatlanul számított fel árvetésében darabonként 45 Ft-ot. A bíróság a keresetet jogerősen elutasította. Az ítélet indokolása szerint az ár a szabad árformába tartozik, a kifogásolt, darabonként 45 Ft nem tekinthető feltűnően aránytalannak. A bíróság külön eljárásban kötelezte a felperest 1 150 000 Ft gazdasági bírság megfizetésére. Megállapította, hogy a kérdéses támfalak után a szövetkezet a szokásos 12%-os nyereséggel szemben jóval magasabb, 20,7%-os nyereséget számított fel, és ezen felül darabonként további 76,95 Ft-nyereséget ért el. Ennek a 30%-ával felemelt összegében állapította meg a gazdasági bírságot. A felperes keresetében előadta, hogy az alpereseket csak újítási díj illette meg, ennek az összegét 9788 Ft-ban kérte megállapítani, a kifizetett összegnek ezt meghaladó részét követelte vissza az alperesektől mint tartozatlan fizetést. Az alperesek elutasítást kértek. Védekezésük szerint a felvett összeg gyártási díj, ami a szerződés szerint akkor is megilleti a feltalálókat, ha szabadalmi oltalmat nem nyertek. Hivatkoztak arra, hogy a szerződés megtámadásával a felperes elkésett. Végül előadták, hogy az 1969. évi II. tv. 19. §-ának (2) bekezdése értelmében is kizárt a visszakövetelés, mert a felperes által a gyártás alapján elért haszon bőven fedezi a kifizetett összeget. Az első fokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felek téves feltevésben voltak, számítottak arra, hogy a felperesek a szabadalmat elnyerik. Az elutasításról a felperes 1974. május 15-én szerzett tudomást, egy éven belül a szerződést megtámadta. A kikötött gyártási díj lényegében a szabadalom hasznosítás ellenértéke. Viszont szabadalmi oltalom hiányában az 1969. évi II. tv. 19. §-ának (2) bekezdése nem alkalmazható. Az alperesek szolgáltatása csak újításnak tekinthető. A felperes jogosan követeli az ezt meghaladó összeg visszafizetését. Az első fokú bíróság megállapította, hogy a felperesnél a korábban szokásos 12%-os nyereséggel szemben 20,7%-os nyereség volt. Ennek arányában állapította meg az újítási díjat 4%-os díjkulcs alkalmazásával kerekítve 20 000 Ft-ban. A felvett összegnek ezt meghaladó része visszafizetésére kötelezte az alpereseket, évi 5%-os kamatokkal és a pervesztéssel arányos perköltséget is megállapított. Az első fokú bíróság ítélete ellen az alperesek fellebbeztek. Kérték az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását. Hivatkoztak arra, hogy az első fokú bíróság tévesen alkalmazta a téves feltevésre vonatkozó rendelkezéseket. A felek ugyanis a szerződésben arra az esetre is rendelkeztek, ha a szabadalmi oltalmat nem engedélyezik. Ettől függetlenül jár az alperesek részére gyártási díj, az ún. know-how megszerzése fejében is köteles volt a felperes gyártási díjat fizetni. Hivatkoztak arra, hogy a felperesnek a gazdasági bírság kifizetése után és az alpereseknek fizetett gyártási díjon felül is maradt még jelentős haszna. A felperes kérte az első fokú ítélet helybenhagyását. Hivatkozott arra, hogy az Országos Találmányi Hivatal elutasító határozatának az indokolása szerint az alperesek megoldása általánosan ismert, ezért ún. know-how díj 4 Polgári jogi döntvénytár 49