Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)
akik nemcsak énekesek, hanem színművészek is, filmszereplésre nem alkalmasak. Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta és az eredménytelenül fellebbező alperest a fellebbezési eljárás költségeiben marasztalta. Megjegyzi végül a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem ért egyet az első fokú bíróságnak a perbeli jogvitára fennálló hatáskör tekintetében elfoglalt álláspontjával. A felperesek ugyanis előadóművészi teljesítményük védelmében fordultak a bírósághoz. Az előadóművészek védelmét a szerzői jogi törvény harmadik részében a XI. fejezet szabályozza. A Ptk. VII. fejezetében foglalt rendelkezések alkalmazására pedig az Szjt. 3. §-a alapján került sor. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a szerzői jogi törvényben szabályozott jogintézményekkel kapcsolatos per akkor is szerzői jogi per, ha annak eldöntésére a fent említett utaló szabály alapján a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni. (Legf. Bír. Pf. III. 21 371/1975. sz., BH 1976/ II. sz. 492.) 14. Jogosulatlan felhasználás, ha a televízió a képzőművészeti alkotást az alkotó hozzájárulása nélkül az alkalomszerű felhasználás vagy a díszletként való felhasználás kereteit meghaladóan mutatja he (1969. évi III. tv. 13., 19., 53. §). Az alperes P. Gy. szobrászművész szobrának eredeti gipszmodelljét tudományos ismeretterjesztő adássorozatában a szobor alkotójának hozzájárulása — és jogdíj fizetése nélkül — használta fel. A szobrot a sorozat számára készült díszlet egyik oldalán helyezték el és a címek sugárzását követő nyitóképeken, alkalmanként pedig úgynevezett „totál" képeken is látható volt. Ezen túlmenően a gipszmodellt — környezetéből kiemelve — több esetben önállóan is bemutatták. Egy alkalommal az adásban felvetett téma motiválására szolgált. Önállóan mutatták be a szobrot vers előadásával kapcsolatban is. Az adás utolsó részében az előadó a szobrot külön is bemutatta a nézőknek és — az alkotóművész nevét is említve — a művet az előadássorozat szimbólumaként jelölte meg. Az első fokú bíróság megállapította, hogy az alperes túllépte az 1969. évi III. tv. (Szjt.) 19. §-ának (3) bekezdésében részére biztosított szabad felhasználás korlátait. Az ítélet kifejtette: a jogszabály lehetővé teszi a televízió számára, hogy képzőművészeti alkotást alkalomszerűen vagy díszletként szabadon felhasználjon. Az adott esetben azonban az alkalomszerűség megállapítását kizárja az, hogy a szobrot a kilenc részből álló sorozat minden adásának nyitóképe bemutatta. A díszletkénti felhasználásnak pedig az mond ellent, hogy a modell a fentebb kiemelt esetekben az előadássorozat eszmei mondanivalójának szimbólumaként ezen túlmenő jelentőséghez jutott. Ezért az első fokú bíróság az alperest az Szjt. 13. §-ának (1) és (3) bekezdésében foglaltak alapján az általa nem kifogásolt összegű szerzői díj megfizetésére kötelezte. Az első fokú ítélet ellen az alperes által bejelentett fellebbezés alaptalan. Az alperes fellebbezésében elsősorban arra hivatkozott, hogy a 387 perc időtartamú műsorban a szobor egy-egy alkalommal csak másodpercekig, a teljes adás időtartamát tekintve pedig mindössze húsz percig volt látható, így a felhasználás az alkalomszerűséget nem haladta meg. Ebben a vonat32