Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

között lakáscsere-szerződés jött létre. Az alperes kötelezettséget vállalt ar­ra, hogy a két lakás közötti értékkülönbözetként 15 000 Ft-ot fizet. A lakás­csere-szerződést az illetékes államigazgatási hatóság jóváhagyta, az alperes lakását bérlőtársi minőségben a felperes és élettársa részére kiutalta. A cse­re lebonyolítására nem került sor, mert a felperes élettársa öngyilkosság kö­vetkeztében meghalt. A felperes annak megállapítása iránt indított keresetet, hogy a lakáscsere­szerződés a felek kölcsönös téves feltevése folytán érvénytelen, illetőleg hogy annak teljesítése az élettársa halála folytán lehetetlenült. Az első fokú bíróság a felperes keresetét elutasította, a lehetetlenülés vo­natkozásában azzal az indokolással, hogy az élettárs halála miatt a teljesítés sem jogilag, sem fizikailag nem vált lehetetlenné. Ezt az ítéletet a másod­fokú bíróság helyben hagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott. A Ptk. 309. §-a szerint a szerződés megszűnik, ha a teljesítés olyan okból válik lehetetlennéj amelyért egyik fél sem felelős. Lehetetlenülésről akkor van szó, ha a szolgáltatás valamely, a szerződés megkötése után bekövet­kezett okból nem teljesíthető. Ez az ok nemcsak fizikai vagy jogi, hanem érdekbeli lehetetlenülés is lehet, amikor a szerződéskötés után beállott kö­rülmények folytán a szerződést csak előre nem látott olyan rendkívüli ne­hézségek vagy aránytalan áldozat árán lehetne teljesíteni, amelyet a köte­lezettől nem lehet elvárni. A perben eljárt bíróságok helyesen azt állapították meg, hogy a perbeli lakáscsere-szerződés teljesítése sem fizikai, sem jogi okból nem vált lehetet­lenné. Nem vizsgálták azonban, hogy a felperes élettársának halálát köve­tően nem állott-e be olyan helyzet, amelyre tekintettel a lakáscsere-szerző­dés teljesítése a felperesre rendkívül hátrányos, érdekeit súlyosan sértő kö­vetkezménnyel járna. A felperes a lehetetlenülés okaként arra is hivatkozott, hogy majdnem teljesen vak, lépcsőt járni, villamoson utazni nem tud, s új környezetbe kerülése közvetlen életveszélyt jelentene számára. A felperes előrehaladott életkorával (72 év) rendszerint együtt járó, az idős korban jelentkező szokványos betegségek még valóságuk esetén sem alkalmasak a szerződés lehetetlenülésének megállapítására. Ez az állapot már nyilvánvalóan fennállott élettársának a halála előtt is, s ezzel a hely­zettel nyilván számolt maga a felperes is, amikor a lakáscsere-szerződést aláírta. A felperes látáshiánya azonban — ha ez valóban fennáll — nyomatékos figyelmet érdemel. A látásképesség hiánya a megszokott környezetben in­kább elviselhető, mint idegen, új környezetben. A megszokott viszonyok kö­zött a látásukban még különösen súlyosan korlátozott személyek is meg­lehetős biztonsággal képesek magukat ellátni s rendszerint ismétlődő teen­dőiket elvégezni. Ugyanezek számára az alapvetően megváltozott viszonyok sokszorosan felfokozott állandó balesetveszélyt idézhetnek elő. Ilyen hely­zetben pedig már jogi lehetőség nyílhat a szerződéses kötelezettség teljesí­tése lehetetlenülésének a megállapítására. A perben eljárt bíróságok döntésük meghozatalánál ezeket a szemponto­kat nem vizsgálták, ezért ítéleteik megalapozatlanok. A bíróságok akkor jártak volna el helyesen, ha az orvosszakértő bevonásával tisztázzák a fel­peres látáscsökkenésének mértékét és azt, hogy az egyedülálló idős felperes 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom