Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását. Arra hivatkozott, hogy a felperes követelése elévült. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét az alperesekkel szemben elutasította és a felperest a II. r. alperes ügygondnoka részére 300 Ft fellebbezési költség megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy az alperesek között egységes pertársaság [Pp. 51. § a) pont] áll fenn, mert az ingatlant együtt adták el és a vételárat is együtt használták fel, ezért a II. r. alperes fellebbezése az I. r. alperesre is kihat [Pp. 52. § (1) bek.]. Megállapította a másodfokú bíróság a továbbiakban, hogy a felperes már 1964-ben el akart állni a szerződéstől, követelése az utolsó vételárrészletek kifizetésivel (1964. augusztus 28-ával) esedékessé vált, ezért az a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése értelmében 1969-ben elévült. Az 1974. november 1-én kelt írásbeli felszólítás az elévülést nem szakította meg. A mindkét fokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Helytállóan állapította meg az első fokú bíróság, hogy a peres felek között érvényes adásvételi szerződés nem jött létre, mert hiányoznak ennek törvényi [Ptk. 365. § (3) bek., 474. § (3) bek.] feltételei. A megbízási szerződést ugyanis nem foglalták írásba és az sincs bizonyítva, hogy a felperes és a II. r. alperes között létrejött adásvételi szerződést írásba foglalták volna. Tévedett azonban az első fokú bíróság, amikor az alpereseket a jogalap nélküli gazdagodás (Ptk. 361. §) címén kötelezte a vételár visszafizetésére. A Ptk. 217. §-ának (1) bekezdése szerint az alakiság megsértésével kötött szerződés — ha jogszabály másként nem rendelkezik — semmis, tehát érvénytelen. A Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani. Ha az érvénytelen szerződés alapján kölcsönös teljesítés történt, a visszakövetelési igény jogszerűen csak akkor érvényesíthető, ha a kapott szolgáltatást az igényt érvényesítő fél is megfelelően felajánlja. A követelése a felajánlással válik esedékessé. Ilyen felajánlás pedig egyik fél részéről sem történt mindaddig, amíg a felperes 1972. május 10-én a lakásból el nem költözött. Ehhez képest a felperes követelése elévülésének legkorábbi kezdő időpontja ez az időpont. A felperes az ötéves elévülési időn [Ptk. 324. § (1) bek.] belül 1973. november 1-én az I. r. alperest írásban felszólította, majd 1974. november 1-én a keresetét is benyújtotta, tehát a másodfokú bíróság a felperes keresetét elévülés miatt jogszabálysértéssel utasította el. Bár az I. r. alperes és a II. r. alperes között létrejött — az ingatlan elidegenedését célzó — megállapodás nem érvényes ugyan, a II. r. alperes eljárását azonban az I. r. alperes jóváhagyta, ezért éppen úgy felel, mintha maga járt volna el. Különben helytálló az első fokú bíróságnak ezzel kapcsolatban az az álláspontja, hogy az I. r. alperes azért is felel, mert a II. r. alperessel közös háztartásban használták fel a felvett vételárat. Megalapozatlan az első fokú bíróság ítélete az eredeti állapot visszaállításával kapcsolatos részében is, mert bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül, sőt a felek részletes személyes meghallgatását mellőzve döntött oly módon, 160